Napelemekkel csökkentené a rezsijét a Jurányi, a közösség is segíthet
A MagNet Bank Közösségi Adományozási Programjából juthatnak komoly összeghez, ha a közösség is úgy akarja.
Tízmillió forintos támogatást szerezhet napelemek felszerelésére a MagNet Banktól a Jurányi Közösségi Inkubátorház, ha a közösség is úgy akarja.
Összefogott és közösségi energiaberuházási kampányt indított a Jurányi Házat üzemeltető FÜGE Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közösségi Energia Szolgáltató Nkft., éspedig a MagNet Bank Közösségi Adományozási Programján keresztül. A cél, hogy napelemek kerüljenek a Jurányi tetejére. Ezzel nemcsak a Jurányi rezsije csökkenne – becsléseik szerint hosszabb távon akár 30-40%-kal is! –, hanem elindulhatnának az energiafüggetlenség felé is. Céljuk az is, hogy kezdeményezzék ún. kulturális energiaközösségek létrejöttét, ezzel is téve a művészeti bázisok klímatudatossá és önfenntartóvá válásáért.
A MagNet Közösségi Adományozási Programja (KAP) arról szól, hogy a bank a nyeresége egy részét, idén több mint százmillió forintot jótékonyságra fordítja. Azt pedig a bank ügyfelei dönthetik el, hogy a rájuk eső banki nyereségrészüket mely nonprofit szervezet javára ajánlják fel. A programban a Jurányi tízmillió forintra pályázik, amelynek közel a fele már összegyűlt.
Független előadó-művészeti szervezetként a kezdetektől létkérdés nálunk a költséghatékonyság és a fenntartható működés. Célunk, hogy a Jurányi még zöldebb és fenntarthatóbb legyen és ne csak művészetileg, de középtávon energetikailag is függetlenné váljon
– hangsúlyozta a kampány kapcsán Rozgonyi-Kulcsár Viktória, az idén 10 éves Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház intézményvezetője.
A MagNet ügyfelei a netbankos profiljukon belül tudnak rendelkezni a rájuk eső összeg sorsáról, még nagyjából két hétig.
Több művész a Jurányi projektje mellé állt: Für Anikó, Udvaros Dorottya, Litkai Gergely, Eke Angéla és Stefanovics Angéla is videóban üzen a magneteseknek.
forrás: https://24.hu/