Színházi előadásra és workshopra is várják az érdeklődőket Gyulán
Kamaraterem
November 9-én, csütörtökön 19 órától Légrádi Gergely Fekete-fehér című darabját mutatják be Göttinger Pál szereplésével a Gyulai Várszínház kamaratermében. Jegyár: 2900 forint. November 14-én, kedden 19 órától a Shirley Valentine-t mutatják be Balsai Móni szereplésével. Jegyár: 3900 forint. November 22-én, szerdán 19 órától a Mácsafej zenekar ad koncertet Levél helyett címmel, Korodi Janka és Kolcsár József közreműködésével. Jegyár: 2900 forint.
Almásy-kastély
November 11-én, 18-án és 25-én, szombaton 16.30-tól A kastély gyertyafényben című programon vehetnek részt az érdeklődők. Előzetesen regisztrálni a tárlatvezetés napján 12 óráig lehet a 06-66/650-218-as telefonszámon vagy személyesen az ajándékboltban. A jegyek 4100 forintba kerülnek. A kastély valamennyi nyitvatartási napján 13, 14 és 15, órától vehetők igénybe a szabadulószobák. Előzetesen regisztrálni a 06-66/650-218-as számon vagy személyesen az ajándékboltban lehet. A részvétel 2200 forint.
Gyulai Várfürdő
November 11-én, 18-án és 25-én, szombaton 20 és 24 óra között éjszakai wellness lesz a Gyulai Várfürdőben. Belépés a téli főbejáraton. A jegyek 2500 forintba kerülnek. Felöntések lesznek a Panoráma szaunában 20.45-től, 21.30-tól és 22.30-tól, továbbá a Bástya szaunában 21.00-tól, 22.00-tól és 23.00-tól. A felöntésekre a jegyek 500 forintba kerülnek egy alkalomra.
Géza konyhája
November 12-én, vasárnap 9–12 óra között kopogtatókészítő workshopot tartanak. A részvételi díj felnőtteknek (nagyméretű vendégváró kopogtató) 12 000 forint, gyerekeknek (mini mesebeli kopogtató) 8 000 forint. Regisztrálni a +36-70/293-5547-es telefonszámon lehet. November 19-én, vasárnap 9–12 óra között grincsfakészítő workshopot tartanak. A részvételi díj gyerekeknek (mini grincsfa) 6 900 forint, felnőtteknek (grincsfa) 9 900 forint. November 25-én és 26-án, szombaton és vasárnap 9–12 óra között élő alapos kopogtatót, vendégváró ajtódíszt, adventi koszorút lehet készíteni workshop keretében. Regisztrálni a +36-70/293-5547-es telefonszámon lehet.
Gyulai vár
November 11-én, 18-án és 25-én, szombaton 16.30-tól gyertyafényes tárlatvezetést tartanak a gyulai várban. Előzetesen regisztrálni a tárlatvezetés napján 12 óráig lehet a 06-66/650-218-as számon vagy személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában. Jegyek 4100 forintért válthatók. A vár valamennyi nyitvatartási napján 13, 14 és 15 órától igénybe vehető a vár szabadulószobája. Előzetesen regisztrálni a 06-66/650-218-as számon vagy személyesen az ajándékboltban lehet. A részvétel 2200 forint.
Vigadó
November 13-án, hétfőn 9 órától és 10.30-tól a Bizseri Bábcsoport tart előadást a Vigadóban. A belépés díjtalan.
La Sposa Caffe
November 17-én, pénteken 18 órától Fodor György mesél a beatről; Deák Norbert szintetizátoron, Asztalos Gábor pedig ritmusgitáron zenél. Többek között az Illés, a Fonográf, az Omega és a Metro számai. November 26-án, vasárnap 14.30 és 17.30 között workshopot tartanak, ahol asztaldíszt, adventi koszorút lehet készíteni. A részvételi díj 19 900 forint.
Művelődési ház
November 16-án, csütörtökön 19 órától Ray Cooney Funny Money – Rossz pénz nem vész el című vígjátékát láthatják az érdeklődők, a Bánfalvy Stúdió előadásában. Jegyek 5900 és 6900 forintért kaphatók.
Városi könyvtár
November 17-én, pénteken 17 órától Platthy Iván Párbeszéd az emberért – Emlékeim az egyházakról és a társadalomról című könyvét mutatják be a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Simonyi olvasótermében. A szerző beszélgetőtársa Pápai Attila evangélikus lelkész lesz.
Tájvízház
November 24-ig látogatható a Békéscsabai Ásványgyűjtő Kör Kincsek a talpunk alatt című kiállítása a Tájvízház belépőjével.
forrás: https://www.gyulaihirlap.hu/