A néző közbeszól: az előző rész tartalmából

Zsanett nyomorult kedvében van. Férje napok óta nem mutatkozik, sejthető, hogy nem jön többé haza. Ráadásul fülakkupunktúrás praxisa sem megy valami fényesen, ezért is kell az IKEA bútorosztályán pakolnia a lapra szerelt kőnehéz dobozokat. Sötét a kedve tehát, így annak sem örül túlságosan, amikor az osztály eldugott sarbában egy bolyongó, zavartnak tűnő nőre lesz figyelmes. Mi, korábbi nézők viszont azonnal felismerjük Magdikát, a közös képviselőt (az előző részből) - Ferenc halála után feldúltan ide sietett, mert foglalkozásából adódóan nagyon sok élő ember igazi lakásába és igazi életébe kell belépnie, és már elege van belőlük. Megnyugodni jár ide, az elképzelt emberek makulátlanul berendezett, de szintén képzeletbeli lakásaiba, ahol mindig minden otthonos és tiszta. Zsanettnek jelzi: egy matracot szeretne venni, egyszemélyeset. Zsanett, aki érző szívű szereplő, ebből azonnal kiszúrja: Magdika egyedül él, és szomorú is - így kedvesen felajánlja gyógyászati szolgáltatásait is, ha már leheveredett a kedves vevő a tesztmatracra. A két magányos nő duettet énekel, majd Magdika kiosztja tanácsait fiatalabb sorstársának. Nem tudjuk pontosan, melyik mondata talál be Zsanettnek ennyire, de látjuk, amint a fiatal nő heurékát kiáltva felpattan, köszöni a kapott szavakat, és elrohan. Siettében még beszúr egy utolsó tűt - vélhetően rossz helyre, mert a bezsongult, megbékélt (és hát meg is bénult) Magdika, végignyúlva egyszemélyes matracán, rágyújt a "Magdika búcsúja" c. Purcell-parafrázisra, majd végleg elszenderedik.

A néző közbeszól:

Bár még nem tudjuk, hogyan fog folytatódni, és Zsanett hova sietett, annyi bizonyos, hogy a következő, a nézőktől kapott fogalmak kulcsszerepet fognak játszani a cselekményben: egy körülrajzolt holttest krétarajza a járdán, egy szupercella és egy szakadék széle.