Pap Gábor Papesz: A dramatikus zene felfedezése
A magyar pedagógiai szakirodalom, szorosabban véve a művészetközvetítés fontos módszertani könyvét köszönhetjük Pap Gábornak, a zenetanári- drámatanári gyakorlatú színházi embernek, s persze, a kötet szerkesztőjének, Szűcs Mónikának és szakmai lektorainak, Eck Júliának, Körömi Gábornak és Mizsei Zoltánnak. GABNAI KATALIN ÍRÁSA.
Hónapokkal ezelőtt, amikor először fogtam kézbe ezt a könyvet, talán még nem volt ennyire sötét az iskolák ügye, s egyáltalán a nevelés világa. Még mintha reménykedtünk volna valamiben. Most viszont, 2023/24 fordulóján már alig találni lámpással járni merészelő hozzáértőket, s naponta érzékeljük, miként fújja el egyetlen lehelettel a központi irányítás szele a titkon gyújtott gyertyák lángját is. Mégiscsak igaza lenne Vörösmartynak? – „Nincsen remény?” S igaza van az Arany Jánossal szóló Hamletnek: „Most van az éjnek rémjáró szaka…”? Talán igen. De épp ez a kiadvány mutatja, hogy vannak itt, kiknek „nem árt se nap, se szél” (Vajda János), s akikbe – némi alapkészültség birtokában – nemcsak most, de később is kapaszkodni lehet.
Láttam a szerzőt, Pap Gábort hajdan, mint az egyik Waldorf iskola színjátszóinak ifjú tanárát, s később nem egyszer néztem a Trainingspot Társulat általa rendezett, nagy erejű produkcióit. Hallgattam, amint velem közös tanári csapatban felnőtteket (pedagógusokat!) tanít, s élveztem, milyen remek, amikor egy drámatanár muzsikus is, egy muzsikus drámatanár is, és ráadásul írni tudó, elemző lélek. Mostanában pedig naponta gyűjtök erőt heves közéleti megnyilvánulásaiból. És most itt van ez a könyv, a Selinunte Kiadó Módszertár 1. sorozatának nyitó darabja, a Színházi nevelési kézikönyvtár első kötete, melynek címe, A dramatikus zene felfedezése a kötekedőket talán vitára készteti, de az alcíme – Csillagtúrák zene és dráma, alkotás és tanítás közös barlangrendszerében – mindannyiunkat eligazít.
A könyvet, amit már megérinteni is jó érzés, nem csekély izgalommal nyitottam ki. Igaz ugyan, hogy mint a Kodály Zoltánnak köszönhető egyik ének-zenei általános iskola hajdani tanulója a hallott dallamokat még ma is szolmizálni kezdem, és az egyszerűbbeket képes vagyok hibátlanul leírni, de vajon megértem-e, amit zeneszerzői életművel is rendelkező, tanult kollégám, tanítványaitól kapott becenevén „A PAPESZ” – a csekély zenei műveltséggel rendelkezőkre is számítva – módszertani segédkönyvbe gyűjtött nekünk?
Fontos mondatokat tartalmaz a könyv fülszövege: „Pap Gábor alkotói és tanári tevékenysége már kezdetektől a térben cselekvő emberek és az őket körülvevő hangok elementáris viszonyának megismerésére irányult. Az általa kifejlesztett dramatikus zenei gyakorlatok módszerének lényege, hogy különféle hangok, (zajok, zörejek, effektek, zenei hangok, konkrét dallamok és beszéd) és gesztusok (mozdulatok, tekintetváltások, érintések) közvetlenül kommunikálnak egymással. Közös forrásuk az eszköz nélküli színész, aki így saját vokális lehetőségeinek határát is tágítja, saját hangjának hatását elevenen tapasztalja meg a mások gesztusival való interakcióban. A kollektív színházi és zenei – vokális improvizáció folyamata alatt szerzett tapasztalatokat azután közösen összegezve és elemezve eljutnak a színházi alapgesztusoktól a befejezett színházi kommunikációig. A szerző ezt a folyamatot követi végig, egyszerre három aspektusból, tudományos, művészeti és pedagógiai vonatkozásban vizsgálva színház és zene közös világát.”
Indíthatnám azzal a könyv ismertetését, hogy hangvétele és beszédmódja nem volt egészen ismeretlen előttem. Az elmúlt években nem is zenei, hanem képzőművészeti könyveket lapozva élveztem például Daniel Arasse, a híres-neves francia művészettörténész szellemes, mondhatnám mindig drámai szemléletű, helyzetközpontú elemzéseit. (Nálunk is elérhető, a Typotex kiadó Képfilozófiák sorozatában megjelent könyveit – pl. Festménytörténetek, Raffaello látomásai, Művész a műben, Festménytalányok, A szépség akarata – ezúton is jó szívvel ajánlom az érdeklődő olvasók figyelmébe.) Zenei vonalon pedig, ki tagadhatná, sokszor lenyűgözött már bennünket az a fajta élveteg analizálás, amelyben Dinyés Dániel és Göttinger Pál kettős műsorvezetése részelteti a nézőket az operabeavatók telt házas eseményein.
Jobb lesz azért, ha igazi csalétkül, s rövidítve, a tartalomismertetés sorait hívom segítségül:
Első túra: A teória rejtekútjain – A dramatikus zene elmélete I. Alkalmazások – A dramatikus zene fogalma, Színházas zene, Zene és színház történetének találkozási pontjai II. Paradigmák – A zene fogalma és alkotóelemei, A harmónia-paradigma korszaka… Kísérletek a paradigmák meghaladására, Cage Kopernikuszi fordulata III. Kivezetések – John Cage, Charles Ives, Ligeti, Vidovszky, Reich, Stockhausen, Chowing IV. A zenedramatológiai vagyis zenei tárgyú cselekvő elemzés alapjai – Dallam, Harmónia, hangmagasság, Időtartam, Ritmus, metrum, tempó, Hangszín, hangerő, térbeliség. Második túra: A prakszis járatai – Dramatikus zenei gyakorlatok. I. A gyakorlatok rendszere II. Gesztikus hangjátékok és gyakorlatok III. Zenedramaturgiai praktikum. Harmadik túra: Az applikáció távlatai – I. Pedagógiai alkalmazás II. Színházi keretek között III. Színház, pedagógia és a társművészetek határain.
A bravúrosan szerkesztett könyv adott fejezeteiben pontosan elhelyezett QR-kódok mellett a gondosan válogatott digitális mellékletek kódjai megadott – s működő! – linkeken keresztül érhetők el kották, hangzó anyagok, filmrészletek.
A szerző személyes ismerősei pár oldal után azt fogják érezni, hogy egyenesen hozzájuk szól minden mondat, olyan áradó és élőszavas frissességű minden fejezet. Pap Gábor nagy gyakorlatú tanár és elszánt közlő, aki elszánt olvasókat remél. De láthatóan nem áltatja magát, tudja, hogy nem csupán velük fog találkozni, ezért többször meg-megáll magyarázkodni egy kicsit. Van a szerzőnek egy erős fényű tanári „zseblámpája”. Amire ezzel rávilágít, az felfogható, érthető – s meglévő alapkészültség és közvetítői adottságok mellett – átvehető és alkalmazható. Muzsikálni tudó drámatanárok és színházi alkotómunkára is képes, közösségi lelkületű zenészek sok örömet találnak majd e lapok forgatásában. Távolabbról jövő érdeklődők sem kell, hogy megijedjenek a röpködő szakszavaktól és zenei kifejezésektől, magam is fölírtam jó párat, amiknek később utánanéztem, serkentőleg hatott rám pár elbizonytalanító pillanat.
Fiatalabb olvasóknak és idősebb emlékezőknek igazi színháztörténeti aranybánya is a könyv, annyi személyes emlék ring a tanító célú szakszöveg hullámain. S noha olykor irtózatosan tömény a szöveg, mintha lélegzetet is alig venne a szerző, csodálatosképpen mégsem nyomasztó olvasmány ez. Pap Gábor – általánosságban véve – nemigen törődik az olvasó készültségi szintjével, szabad gyönyörűséggel ontja észrevételeit és megjegyzéseit, fölemlítve a távoli múlt vagy épp a jelen zenei világából adódó példákat – aki érti, kapja, s vigye! De mint kiváló tanár, aggodalmas figyelemmel egy elképzelt olvasó sejthető számonkéréseire, időnként meg-megáll, „körülnéz”, s egy-egy ponton elmagyarázza a legfontosabbakat. Biztonság kedvéért mondjuk el – kezdi, s amőbaszerűen mozdul rá a következő témára.
A zenei ismeretek átadásának a könyvben megtapasztható „csábító” metódusa arra is jó lesz, hogy bizonytalankodó tanárjelöltek fölbátorodjanak, s mindenekelőtt az érzékelésbe és a megfigyelésbe vessék bele magukat. Igaz, a majdani használathoz szükséges valamelyes szintű zenei alapképzettség, de például a „színházi érzület” egyszerűen megjön hozzá menet közben, Pap Gábor tudniillik rendezői füllel és szemmel elemez minden szóba jöhető motívumot. Ezért is ajánlható e munka a rendezői felkészülés egyik alapstúdiumához, a zenei alapismeretek tárgyhoz is.
Érzékelés és elemzés hedonista kalandtúrája ez a nagy fontosságú könyv, mely tanúsítja, hogy a művészetközvetítés hatékony gyakorlata lényegében egy jól körülírható magatartáson, a megérintett ember gyűjtögető és saját magát is szétosztani képes természetén áll vagy bukik. Ennek megéléséhez természetesen az oktatás és a nevelés teljes körű szabadsága szükséges. S bár közös ügyünket most épp sötétség borítja, Pap Gábor könyve s egész tanársága a bizonyíték, hogy van, aki nem képes feladni. Leendő olvasói meg fogják érezni azt, ami Paul Éluard És egy mosoly című, Somlyó György által fordított verséből is sugárzik:
„Az éj sohase teljes
Higgyétek el ha mondom
Mindig marad
A bánat mélyén is egy ablak
Egy ablak mely világos
Mindig marad egy álom ami virraszt
Vágy betölteni csillapítni éhség
Egy jó egy tiszta szív
Egy kitárt kéz egy nyílt baráti kéz
És figyelmes szemek
S egy élet amit meg kell osztani”
forrás: https://revizoronline.com/
