Beszélgetés Egri Mártával
„Kizártnak tartom azt, hogy színpadra tudjak lépni úgy, hogy csak a saját szerepem érdekeljen. Ezt egyszerűen elképzelni sem tudom.”
Február 24-én mutatták be a tatabányai Jászai Mari Színházban Dragomán György Kalucsni című „epikus pusztulástörténetét” Göttinger Pál rendezésében. Nem ez az egyetlen színdarab a világirodalomban, amelynek óvatos becslés szerint is legalább négy-öt főszereplője van. A Nagymamát játszó Egri Mártát először a kis- és nagyszerepekről kérdeztük, de beszéltünk úthengerről, a zongorázás lehetséges módjairól is, és nem hagytuk említés nélkül Ifigéniát és Jefte lányát sem.
Rögtön egy unalmas és tulajdonképpen alapjaiban elég buta kérdéssel kezdek: a Kalucsni Nagymamája kicsi vagy nagy szerep? Azért merem most feltenni ezt a kérdést, mert ebben az esetben kifejezetten érdekesnek, jogosnak vélem. A Nagymama ugyanis elég sokszor a háttérben van, de valójában sok szempontból a darab kulcsszereplője, sorsfordító nagyjelenetei vannak.
A szerep nagyságát sokszor úgy mérjük, hogy hány mondat, hány jelenet… De akadhat olyan hárommondatos szerep is, amely végül az előadás főszerepévé válik. Mert súlyos, tartalmas három mondatban egy emberi sorsot jelenít meg. Az ilyet már nem lehet kis szerepnek nevezni. Hát, ezt a Nagymamát sem lehet annak nevezni! Egyébként az előadásban egy kicsit sem a szöveg mennyiségével, hanem a jelentésével, a mélységével, a megfejtésével foglalkozom. Még azt sem számoltam meg, hogy hányszor jelenek meg. Összesen talán négyszer. Az a fontos, hogy mi minden van az alak mögött, mi van a múltjában, ki ő tulajdonképpen. Ebben a Nagymamában van egy nagy anyafigura is, mint amilyen a Baradlayné A kőszívű ember fiaiban. Súlyos, nagy egyéniség, akin már rendesen átment az úthenger, hogy így mondjam. Az egész történelem átgázolt rajta.
Úgy emlékszem, a darab írója, Dragomán György nevezte először epikus pusztulástörténetnek a Kalucsnit. Az első felvonás Göttinger Pál rendezésében kicsit „epikusabb” is (néha olyan, mint egy regényadaptáció), a másodikban jobban peregnek a dialógusok, drámai jelenetek váltják egymást. A próbafolyamatban mennyire foglalkozol a darab egészével, milyenségével, minőségével, avagy eleinte csak a te konkrét, színészi feladataidra koncentrálsz?
Kizártnak tartom azt, hogy színpadra tudjak lépni úgy, hogy csak a saját szerepem érdekeljen. Ezt egyszerűen elképzelni sem tudom. A darabok általában építkeznek, elindulnak valahonnan, majd eljutnak valahová. E tekintetben a Kalucsni nekem olyan, mint egy krimi. Az első olvasásnál végig izgultam, hogy hova fog kifutni a történet. Tehát nagyon fontos, hogy az előadás, amelyben játszom, honnan indul el, és hová jut el. De azért sem csak a magam dolga érdekel, mert a szerepek mindig egymásra hatnak, a szereplők jó esetben egymásból játszanak. Játszottam ugyan monodrámát is, de ott meg a szöveggel és a nézőkkel vagyok erős kapcsolatban. Ha egy filmszerepre kérnek fel, legelőször elolvasom az egész forgatókönyvet, hogy tudjam, miben vagyok benne. Régebben a szinkronizálás is úgy kezdődött, hogy levetítették nekünk az egész filmet, hogy megismerjük azt a figurát, akinek a hangunkat adjuk.
Göttinger Pál mennyire tartja fontosnak, hogy a színészek alaposan megismerjék az egész darabot? Ő elemző típus, vagy a konkrét, gyakorlati instrukciókban hisz inkább?
Is-is. A próbafolyamat elején néhány napig elemző beszélgetéseket tartottunk ezúttal is, aztán általában elkezdünk gyakorlatban is próbálni, persze közben folyamatosan újabb gondolatok, megfejtések jutnak az eszünkbe. Így az elemzés szerintem egészen a főpróbahétig tart. Az nagyon jó, ha a gondolatokat, ötleteket rögtön ki is lehet próbálni, de főpróbahéten viszont már rögzíteni kell mindent.
Kiderült-e számodra, hogy honnan hová jutott el a Nagymama, pontosabban: milyen ember valójában? Bevallom, bennem még mindig van egy adag megválaszolatlan kérdés, de ezt kifejezetten jónak tartom, mert így még napokkal, hetekkel az előadás után is gondolkodhatok, töprenghetek a dolgon. Látom a Nagymama emberi vívódásait, együtt érzek vele, de például nem tudnám egyszóval eldönteni, hogy jó ember-e, vagy sem. Miért viszi magával Annamarit, a 16 éves unokáját Veress elvtárshoz, akiről nagyon jól tudja, hogy egy szörnyeteg? Nekem már az is nehezen értelmezhető, hogy kicsit korábban Annamari anyja, Márta elviszi Annamarit, a lányát a börtön elé „fekvősztrájkolni”. Miért kell odavinnie, szinte felkínálnia az ártatlan bakfist is?
Hát, igen, erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a Nagymamán átment az úthenger. Ne felejtsük el, hogy a nyolcvanas évek vége, a Ceaușescu-diktatúra még a Rákosi-korszaknál is sokkal keményebb volt, pedig az sem volt semmi. A „valamit valamiért”, aztán a „valakit valakiért” el is hangzik Veress elvtárs szájából, a Nagymamának mondja, amikor nála vannak. Mi is sokat gondolkodtunk ezen, és végül arra jutottunk, hogy a Nagymama direkt viszi magával az unokáját, azért, hogy mindenáron kiszabadítsa a börtönből a fiát. De nyilván benne van az is, hogy a gyerek láttán hátha megszánja őket a szekus, és segít nekik. De az is kétségtelenül ott lappang, hogy ahogy annak idején a Nagymama áldozta fel magát a férjéért, most a családban másnak kell megtennie ugyanazt.
Kérdezted az előbb, hogy hová jutott el a Nagymama. Megmondom: végül az őrületbe.
Lehet, hogy puha diktatúrában felnőtt puhány ember vagyok, noch dazu lányos apa és duplalányos nagyapa, de én még az előadás után is abban reménykedtem, hogy az a szemét vén disznó nem tette magáévá Annamarit…
Látod, a remény hal meg utoljára. De a mi megfejtésünk szerint megtette. Különben nem állna össze a darab értelme: amit hajdan a Nagymamának is meg kellett tennie, azt az unokának is meg kell tennie. Ez a történet egy valóban kegyetlen világról szól, hitelesen. Itt nem lehet szépíteni a dolgokat.
Racionálisan persze én is arra jutottam, hogy meg kellett történnie. A Kalucsni valamelyik korábbi, a kolozsvári vagy a nyíregyházi bemutatója, esetleg az Szfe hajdani vizsgaelőadása kapcsán olvastam, hogy ez a darab Ifigénia és az ószövetségi Jefte lányának feláldozására is utal: e mitológiai motívumok egyfajta legújabb kori megjelenése. Felmerült ez? Beszéltetek róla az elemzéseken?
Persze, kitárgyaltuk alaposan. Igaz, nem állandóan erről beszéltünk, de ezek az ősrégi alapok, a párhuzamok ott munkálnak az előadásban.
Látszólag könnyedebb kérdést teszek fel: tudsz zongorázni?
Hát, ez tényleg jó kérdés. Képzeld, hét évig tanultam zongorázni, de ma már semmit nem tudok. Amikor az előadáson „zongorázom”, nem látszik a kezem, de legalább annyit megpróbáltam, hogy amikor magas hangok hallatszanak, ne a másik oldalon, a basszusnál matassak.
Szerintem nagyon jól zongorázol. Arccal. Sőt, azt gondolom, ilyen szépen játszani még nem láttam senkit.
Köszönöm szépen.
Ez az előadás egyik legfontosabb, legjobban sikerült, legérzékenyebb jelenete. Veress elvtárs bájologva táncolni tanítja Annamarit, te kíséred őket zongorán, mert nem tehetsz mást. A zene is nagyon fontos, mélyen szomorú, álmos keringő, azt gondolom, Dinyés Dániel egyfajta Chopin-átérzése. Figyelem a táncolókat, hallgatom az egyre idegesítőbb párbeszédüket, nem akarom felfogni a szekus aljasságát, de egyre inkább az arcodat nézem, rajta a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség fájdalmát, és azt, hogy nemcsak a múlttal vagy tisztában, hanem már azt is tudod, mi fog történni a közeljövőben.
Magasan ez a legnehezebb jelenetem az előadásban. Hogy mindezt Nagymamaként végig kell néznem. A Nagymamának annak idején ugyanígy fel kellett áldoznia magát, és az sem mindegy, hogy ugyanennek a Veress elvtársnak. Ebben a jelenetben kezdek el megőrülni. Mert mindezt Nagymamaként végig kell néznem, aláfestő zenét kell szolgáltatnom hozzá.
Itt és tulajdonképpen az egész második felvonásban a humornak már nincs helye. Az elsőben viszont sokat lehet nevetni is, persze leginkább a furcsán viselkedő furcsa alakokon, a főhősök tragikomikus reakcióin a nevetségesen abszurd helyzetekben. Emlékszem, egyszer nyilatkoztad, hogy a tragédiákba is kell humor. Ez akár a Jászai Mari Színház ars poétikája is lehetne…
Egyetértek. Alapító tagja vagyok az állandó tatabányai társulatnak, kilenc éve már hogy Crespo Rodrigo elhívott. Ez egy nagyon jó, erős csapat, és szerintem érdekes darabokat játszunk. Én is mindig azt vallottam, hogy dráma nincs humor nélkül. Egyszerűen nem létezhet.
2024. március 8.
Az interjút Kutszegi Csaba készítette.
forrás: https://www.kutszelistilus.hu
