7 és fél halál




Több mint tíz éve töretlen siker az Operabeavató, a legismertebb műveket stand up-hoz hasonló formában bemutató beszélgetős koncert, amelyet Dinyés Dániel hívott életre. Rendhagyó produkciónk A néző közbeszól című sorozata az idei évadban arra vállalkozott, hogy megannyi jól ismert opera után egy saját művet elemez – azaz szed ízekre. A közönség szeme láttára – alkalomról alkalomra – született meg az új mű, amelynek különleges játékszabálya volt, hogy egy szereplőnek minden rész végén meg kell halnia, méghozzá a létező legváltozatosabb módon. A hét operai halál nem csak a zeneszerző Dinyés Dánielnek nyújtott kihívást, de az állandó szereplőgárdával létrejövő alkotás énekeseinek – Bordás Barbarának, Erdős Attilának és Kolonits Klárának – így lehetősége volt „fregolizni”, azaz több karaktert megformálni a darabban, miközben a közönség is szabadjára engedhette fantáziáját a cselekmény alakítását illetően.

A 7 és fél halál című mű nyolc jelenetből álló történetének alakításához a nézők minden alkalommal kérdéseket kaptak, válaszaik pedig a cselekménybe és a dalszövegekbe is bekerültek. Így fordulhatott elő, hogy fülakupunktúrás addiktológus is szerepel a műben, ahogyan kilenc pár tűsarkú és egy fabergé-tojás, de a legrosszabb randi helyszíneként a „szakadék széle” is a történet része, csak úgy mint az a drámai halál, amelyet egy kés megnyalása okoz a menzán. A nézők szabad asszociációjának beindításért, a történet alakításáért, a közönség előtt zajló rendelkező próbák és a mű jeleneteinek megrendezéséért Göttinger Pál felelt. Az új opera nem hétköznapi dalszövegeit Závada Péter, zenéjét Dinyés Dániel szerezte. Ferenc, Magdika, Zsanett, Anikó, Ancsamama, Noémi, Roland, a Beletörődés, a Remény és a Tanulság karakterei a két szoprán, Bordás Barbara és Kolonits Klára, valamint Erdős Attila bariton előadásában keltek életre.

A nagyon is komoly érzésekkel átitatott ízig-vérig vígjáték, a 7 és fél halál már CD-n is megvásárolható. Ennél kortársabb klasszikus mű idén még nem született. És hogy ezt bebizonyítsuk, kedvcsinálónak néhány részletet a zenei anyagból oldalunkon elérhetővé tettünk. ITT belehallgathat a műbe.

Magdika, Anikó, Ancsamama, a Beletörődés: Kolonits Klára | szoprán
Zsanett, Noémi, a Remény: Bordás Barbara | szoprán
Ferenc, Gábor, Roland, a Tanulság: Erdős Attila | bariton
Zongora | Dinyés Dániel
Hangfelvétel | Dragon Tamás
Hangutómunka | Mohai György
Zenei rendező | Berán Gábor
Borítóterv | Klausz Andi
A felvétel a Pannónia Stúdióban készült

A szövegkönyvet, nézői kérdéseket és válaszokat, alkotói megjegyzéseket is tartalmazó zenei anyag online rendelhető meg az info@deltaprodukcio.hu e-mail címen. Az átvétel részleteit személyesen egyeztetjük mindenkivel.

Ára: 8999Ft+Áfa
Patrónusaink számára 50% kedvezményt biztosítunk az árból.
Hogyan válhat Patrónusunkká? Ide kattintva minden kiderül.