Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

Auksz Éva: „A Hyppolit színészei egymásért rajonganak”

Először lép fel a Kőszegi Várszínházban. Ő alakítja Mimit, a dizőzt a Hyppolit, a lakáj előadásában, amely közös a dunaújvárosi Bartók Színházzal, s amelynek július 11-én lesz a bemutatója Kőszegen. Auksz Éva arról is beszél, hogy a Hyppolitban minden egyes szerep jutalomjáték. Mimi is az.

ÖLBEI LÍVIA

– Leginkább főszerepekhez szokott.

– Ha erős és jó a karakter, ha eltalál engem, ha van hozzá közöm, akkor majdnem mindegy, hol a nevem a szereposztásban.

– De Mimi mégiscsak egy kis „epizodista” – többek között – Mary Poppins és a Mamma Mia! Donnája mellett, akiket évek óta játszik a Madách Színházban.

– A legkisebb szereppel is lehet nagy történetet mesélni a színpadon. Mimi ilyen. Helyes, vicces, olykor szívszorítóan magányos. Imádom. Tipikus „tejfölszerep”: nincs sok jelenete, mégis meghatározó a jelenléte, ütős és magával ragadó, egyszerűen emlékezetes figura, „lefölözi” a helyzetkomikumokat. A Játékszín negyven évvel ezelőtti legendás előadásában Várhegyi Teréz alakította Mimit. Csetlő-botló dizőzt játszott, aki mindenáron be akar kerülni a Moulin Rougeba, ehhez keres jómódú pártfogókat, csakhogy nem tud táncolni, hangja sincsen. Hasonló lesz az én karakterem is azzal a különbséggel, hogy az énekléssel nem lesz gondom. Másként leszek szerencsétlen. Mimi történetébe kicsit beemelem a mi szakmánkat is.

– Amennyiben?

– Sokan tapasztaljuk: ha nincsenek a színész körül olyan rendezők, akik segítik a pályáját, szeretik őt, gondolnak rá, gondolkodnak benne, akkor lehet az ember bármilyen tehetséges és jó is, nehezen jut előre. Iglódi Istvánt tekintem a mesteremnek, ő hívott annak idején a Nemzeti Színházba. Egyszer azt mondta: „Évikém, vegye tudomásul, a mi pályánkhoz húsz százalék tehetség és nyolcvan százalék szerencse kell.” Akkoriban még nem értettem, miről beszél, azóta már tudom. Úgyhogy Miminek, az ő sorsának, történetének mindig van aktualitása. De az egész Hyppolit – időtálló. Az egyik legklas - szikusabb magyar vígjáték, amelyben a kisebb szerepek is remeklésre adnak lehetőséget. Egyébként sokáig azt gondoltam, csakis az lehet jutalomjáték, amelyben „faltól falig” játszik a színész, felmegy a színpadra, kicsit „belehal”, a végén pedig, a tapsrendnél ő áll középen. Idővel rájöttem, hogy egy kis szerep is lehet jutalomjáték, amelybe csak bele kell helyezkedni. 

– Valójában a Hyppolitnak minden egyes szerepe jutalomjáték.

– És így is játsszuk. Szeretek ezzel a csapattal lenni. Én például csak a második felvonásban lépek színpadra, de már ott vagyok próbakezdésen, és a nézőtérről figyelem az első felvonást. A nyári játék ettől is fantasztikus, hogy olyan kollégákkal játszhat az ember, akiket addig csak csodált a színpadon, és akkor egyszer csak ott vagyunk egymás partnereiként. A Hyppolit színészei egymásért rajonganak. Jó energiák vannak ebben a nagy találkozásban. Önmagában már az megtisztelő, hogy Molnár Piroskával lehetünk egy színpadon.

– Őze Áron, a férje állítja színpadra a Hyppolitot. Az idei már a harmadik nyár, hogy a Kőszegi Várszínházban rendez, ön viszont először játszik itt.

– És most sem a férjemnek jutott eszébe, hogy én legyek Mimi. Karácsony Ágnes dramaturg ötlete volt. Áron nem ellenkezett. Mi azért nagyon szeretünk együtt dolgozni, és jól is inspiráljuk egymást.

– Legutóbb a József Attila Színháznál volt társulati tag, aztán rövid idő után, néhány éve eljött onnan. Szabadúszó azóta. Nem bánta meg?

– Olyan színházakhoz jó tartozni, ahol használják a tehetségemet. Ülni csendben a kertünkben is tudok, ehhez nem kell színházi szerződés. Kétségtelen, hogy ma macerás a szabadúszás, nem úgy megy, hogy az ember várja, mikor keresik meg egy feladattal. Az a baj, hogy én ezt még mindig nem szoktam meg. A Nemzetiben, majd a Magyar Színházban hosszú évekig el voltam kényeztetve, jöttek sorra a szerepek, egy másodpercig nem kellett azon gondolkodnom, mi lesz a következő évadban, mert tudtam, hogy úgyis jókat fogok játszani. Nem tudok kilincselni. Nem vagyok jó marketingese saját magamnak. Nincs Facebook-oldalam, én még védeném a magánszférámat. Tudom, hogy ez nem korszerű hozzáállás, de ez van.

– Épp a Kőszegi Várszínház közösségi oldala adta hírül, hogy 12 éves fiuk is jön önökkel Kőszegre. Pócza Zoltán igazgató „szárnysegédje” lesz. Nem tart attól, hogy őt is beszippantja a színház?

– Nem. Bár még soha nem látott minket, sem az apját, sem engem, hogyan dolgozunk a színházban, milyen egy próbaidőszak. Ő eddig csak a kész előadásokat nézte meg. Most először fog szembesülni azzal, miként működik belülről egy színház. De jelenleg főként a régészet foglalkoztatja. És az, hogy augusztus végén végre elmegyünk nyaralni a tenger mellé, közösen az egész család. Az elmúlt években szinte végig dolgoztuk a nyarakat is, alig volt időnk pihenni. Köteleztem magunkat arra, hogy utazzunk el, pakoljunk le minden munkát, úgyis sűrű évadunk lesz, fel kell töltekeznünk.






MI TÖRTÉNIK.


EZEK MENNEK.

Az időpontokat lásd itt.


TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolibri kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe 2017 leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti ram colosseum régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia skvot sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.




TALÁLT KÉPEK.