Auksz Éva: „A Hyppolit színészei egymásért rajonganak”
Először lép fel a Kőszegi Várszínházban. Ő alakítja Mimit, a dizőzt a Hyppolit, a lakáj előadásában, amely közös a dunaújvárosi Bartók Színházzal, s amelynek július 11-én lesz a bemutatója Kőszegen. Auksz Éva arról is beszél, hogy a Hyppolitban minden egyes szerep jutalomjáték. Mimi is az.
ÖLBEI LÍVIA
– Leginkább főszerepekhez szokott.
– Ha erős és jó a karakter, ha eltalál engem, ha van hozzá közöm, akkor majdnem mindegy, hol a nevem a szereposztásban.
– De Mimi mégiscsak egy kis „epizodista” – többek között – Mary Poppins és a Mamma Mia! Donnája mellett, akiket évek óta játszik a Madách Színházban.
– A legkisebb szereppel is lehet nagy történetet mesélni a színpadon. Mimi ilyen. Helyes, vicces, olykor szívszorítóan magányos. Imádom. Tipikus „tejfölszerep”: nincs sok jelenete, mégis meghatározó a jelenléte, ütős és magával ragadó, egyszerűen emlékezetes figura, „lefölözi” a helyzetkomikumokat. A Játékszín negyven évvel ezelőtti legendás előadásában Várhegyi Teréz alakította Mimit. Csetlő-botló dizőzt játszott, aki mindenáron be akar kerülni a Moulin Rougeba, ehhez keres jómódú pártfogókat, csakhogy nem tud táncolni, hangja sincsen. Hasonló lesz az én karakterem is azzal a különbséggel, hogy az énekléssel nem lesz gondom. Másként leszek szerencsétlen. Mimi történetébe kicsit beemelem a mi szakmánkat is.
– Amennyiben?
– Sokan tapasztaljuk: ha nincsenek a színész körül olyan rendezők, akik segítik a pályáját, szeretik őt, gondolnak rá, gondolkodnak benne, akkor lehet az ember bármilyen tehetséges és jó is, nehezen jut előre. Iglódi Istvánt tekintem a mesteremnek, ő hívott annak idején a Nemzeti Színházba. Egyszer azt mondta: „Évikém, vegye tudomásul, a mi pályánkhoz húsz százalék tehetség és nyolcvan százalék szerencse kell.” Akkoriban még nem értettem, miről beszél, azóta már tudom. Úgyhogy Miminek, az ő sorsának, történetének mindig van aktualitása. De az egész Hyppolit – időtálló. Az egyik legklas - szikusabb magyar vígjáték, amelyben a kisebb szerepek is remeklésre adnak lehetőséget. Egyébként sokáig azt gondoltam, csakis az lehet jutalomjáték, amelyben „faltól falig” játszik a színész, felmegy a színpadra, kicsit „belehal”, a végén pedig, a tapsrendnél ő áll középen. Idővel rájöttem, hogy egy kis szerep is lehet jutalomjáték, amelybe csak bele kell helyezkedni.
– Valójában a Hyppolitnak minden egyes szerepe jutalomjáték.
– És így is játsszuk. Szeretek ezzel a csapattal lenni. Én például csak a második felvonásban lépek színpadra, de már ott vagyok próbakezdésen, és a nézőtérről figyelem az első felvonást. A nyári játék ettől is fantasztikus, hogy olyan kollégákkal játszhat az ember, akiket addig csak csodált a színpadon, és akkor egyszer csak ott vagyunk egymás partnereiként. A Hyppolit színészei egymásért rajonganak. Jó energiák vannak ebben a nagy találkozásban. Önmagában már az megtisztelő, hogy Molnár Piroskával lehetünk egy színpadon.
– Őze Áron, a férje állítja színpadra a Hyppolitot. Az idei már a harmadik nyár, hogy a Kőszegi Várszínházban rendez, ön viszont először játszik itt.
– És most sem a férjemnek jutott eszébe, hogy én legyek Mimi. Karácsony Ágnes dramaturg ötlete volt. Áron nem ellenkezett. Mi azért nagyon szeretünk együtt dolgozni, és jól is inspiráljuk egymást.
– Legutóbb a József Attila Színháznál volt társulati tag, aztán rövid idő után, néhány éve eljött onnan. Szabadúszó azóta. Nem bánta meg?
– Olyan színházakhoz jó tartozni, ahol használják a tehetségemet. Ülni csendben a kertünkben is tudok, ehhez nem kell színházi szerződés. Kétségtelen, hogy ma macerás a szabadúszás, nem úgy megy, hogy az ember várja, mikor keresik meg egy feladattal. Az a baj, hogy én ezt még mindig nem szoktam meg. A Nemzetiben, majd a Magyar Színházban hosszú évekig el voltam kényeztetve, jöttek sorra a szerepek, egy másodpercig nem kellett azon gondolkodnom, mi lesz a következő évadban, mert tudtam, hogy úgyis jókat fogok játszani. Nem tudok kilincselni. Nem vagyok jó marketingese saját magamnak. Nincs Facebook-oldalam, én még védeném a magánszférámat. Tudom, hogy ez nem korszerű hozzáállás, de ez van.
– Épp a Kőszegi Várszínház közösségi oldala adta hírül, hogy 12 éves fiuk is jön önökkel Kőszegre. Pócza Zoltán igazgató „szárnysegédje” lesz. Nem tart attól, hogy őt is beszippantja a színház?
– Nem. Bár még soha nem látott minket, sem az apját, sem engem, hogyan dolgozunk a színházban, milyen egy próbaidőszak. Ő eddig csak a kész előadásokat nézte meg. Most először fog szembesülni azzal, miként működik belülről egy színház. De jelenleg főként a régészet foglalkoztatja. És az, hogy augusztus végén végre elmegyünk nyaralni a tenger mellé, közösen az egész család. Az elmúlt években szinte végig dolgoztuk a nyarakat is, alig volt időnk pihenni. Köteleztem magunkat arra, hogy utazzunk el, pakoljunk le minden munkát, úgyis sűrű évadunk lesz, fel kell töltekeznünk.
ÖLBEI LÍVIA
– Leginkább főszerepekhez szokott.
– Ha erős és jó a karakter, ha eltalál engem, ha van hozzá közöm, akkor majdnem mindegy, hol a nevem a szereposztásban.
– De Mimi mégiscsak egy kis „epizodista” – többek között – Mary Poppins és a Mamma Mia! Donnája mellett, akiket évek óta játszik a Madách Színházban.
– A legkisebb szereppel is lehet nagy történetet mesélni a színpadon. Mimi ilyen. Helyes, vicces, olykor szívszorítóan magányos. Imádom. Tipikus „tejfölszerep”: nincs sok jelenete, mégis meghatározó a jelenléte, ütős és magával ragadó, egyszerűen emlékezetes figura, „lefölözi” a helyzetkomikumokat. A Játékszín negyven évvel ezelőtti legendás előadásában Várhegyi Teréz alakította Mimit. Csetlő-botló dizőzt játszott, aki mindenáron be akar kerülni a Moulin Rougeba, ehhez keres jómódú pártfogókat, csakhogy nem tud táncolni, hangja sincsen. Hasonló lesz az én karakterem is azzal a különbséggel, hogy az énekléssel nem lesz gondom. Másként leszek szerencsétlen. Mimi történetébe kicsit beemelem a mi szakmánkat is.
– Amennyiben?
– Sokan tapasztaljuk: ha nincsenek a színész körül olyan rendezők, akik segítik a pályáját, szeretik őt, gondolnak rá, gondolkodnak benne, akkor lehet az ember bármilyen tehetséges és jó is, nehezen jut előre. Iglódi Istvánt tekintem a mesteremnek, ő hívott annak idején a Nemzeti Színházba. Egyszer azt mondta: „Évikém, vegye tudomásul, a mi pályánkhoz húsz százalék tehetség és nyolcvan százalék szerencse kell.” Akkoriban még nem értettem, miről beszél, azóta már tudom. Úgyhogy Miminek, az ő sorsának, történetének mindig van aktualitása. De az egész Hyppolit – időtálló. Az egyik legklas - szikusabb magyar vígjáték, amelyben a kisebb szerepek is remeklésre adnak lehetőséget. Egyébként sokáig azt gondoltam, csakis az lehet jutalomjáték, amelyben „faltól falig” játszik a színész, felmegy a színpadra, kicsit „belehal”, a végén pedig, a tapsrendnél ő áll középen. Idővel rájöttem, hogy egy kis szerep is lehet jutalomjáték, amelybe csak bele kell helyezkedni.
– Valójában a Hyppolitnak minden egyes szerepe jutalomjáték.
– És így is játsszuk. Szeretek ezzel a csapattal lenni. Én például csak a második felvonásban lépek színpadra, de már ott vagyok próbakezdésen, és a nézőtérről figyelem az első felvonást. A nyári játék ettől is fantasztikus, hogy olyan kollégákkal játszhat az ember, akiket addig csak csodált a színpadon, és akkor egyszer csak ott vagyunk egymás partnereiként. A Hyppolit színészei egymásért rajonganak. Jó energiák vannak ebben a nagy találkozásban. Önmagában már az megtisztelő, hogy Molnár Piroskával lehetünk egy színpadon.
– Őze Áron, a férje állítja színpadra a Hyppolitot. Az idei már a harmadik nyár, hogy a Kőszegi Várszínházban rendez, ön viszont először játszik itt.
– És most sem a férjemnek jutott eszébe, hogy én legyek Mimi. Karácsony Ágnes dramaturg ötlete volt. Áron nem ellenkezett. Mi azért nagyon szeretünk együtt dolgozni, és jól is inspiráljuk egymást.
– Legutóbb a József Attila Színháznál volt társulati tag, aztán rövid idő után, néhány éve eljött onnan. Szabadúszó azóta. Nem bánta meg?
– Olyan színházakhoz jó tartozni, ahol használják a tehetségemet. Ülni csendben a kertünkben is tudok, ehhez nem kell színházi szerződés. Kétségtelen, hogy ma macerás a szabadúszás, nem úgy megy, hogy az ember várja, mikor keresik meg egy feladattal. Az a baj, hogy én ezt még mindig nem szoktam meg. A Nemzetiben, majd a Magyar Színházban hosszú évekig el voltam kényeztetve, jöttek sorra a szerepek, egy másodpercig nem kellett azon gondolkodnom, mi lesz a következő évadban, mert tudtam, hogy úgyis jókat fogok játszani. Nem tudok kilincselni. Nem vagyok jó marketingese saját magamnak. Nincs Facebook-oldalam, én még védeném a magánszférámat. Tudom, hogy ez nem korszerű hozzáállás, de ez van.
– Épp a Kőszegi Várszínház közösségi oldala adta hírül, hogy 12 éves fiuk is jön önökkel Kőszegre. Pócza Zoltán igazgató „szárnysegédje” lesz. Nem tart attól, hogy őt is beszippantja a színház?
– Nem. Bár még soha nem látott minket, sem az apját, sem engem, hogyan dolgozunk a színházban, milyen egy próbaidőszak. Ő eddig csak a kész előadásokat nézte meg. Most először fog szembesülni azzal, miként működik belülről egy színház. De jelenleg főként a régészet foglalkoztatja. És az, hogy augusztus végén végre elmegyünk nyaralni a tenger mellé, közösen az egész család. Az elmúlt években szinte végig dolgoztuk a nyarakat is, alig volt időnk pihenni. Köteleztem magunkat arra, hogy utazzunk el, pakoljunk le minden munkát, úgyis sűrű évadunk lesz, fel kell töltekeznünk.
forrás: https://www.vaol.hu/