Együttműködés, törődés, sokféleség - A Kőszegi Várszínház, személyesen
A szabadtéri színházak zászlós hajójává nőtte ki magát a 42 éves Kőszegi Várszínház. Pócza Zoltán igazgató – és kicsi, de nagyon erős és összeszokott csapata – hosszú évek átgondolt, fáradhatatlan munkájával éri el sikereit. A szabadtéri színházak helyzetének fölmérésén túl a siker titkát is kutatta az a beszélgetés, amelyet a Köz-Játék Fesztivál kísérőprogramjaként rendeztek meg a Jurisics-várban.
ÖLBEI LÍVIA
Sokszínűség, minőség és együttműködés hármasságában működik hosszú évek óta a Kőszegi Várszínház, amelynek több mint négy évtizedes történetében voltak hangsúlyeltolódások, szemléletváltások, de egyvalami csaknem harminc éve nem változott: Kőszeg kulisszái között Pócza Zoltán igazgató – egyúttal 2017 óta a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke –, Gelencsér Ildikó művészeti titkár és Bakos Zoltán technikai vezető arra törekszik, hogy vonzóvá és egyedivé tegye a várszínházat. Aki egyszer megfordult Kőszegen, visszavágyik – és ebben nagy szerepe van a várszínháznak. Az érdeklődésben, életkorban minél szélesebb közönség megszólítására törekvő kínálaton túl a várszínház eleven legendája abból a személyességből is táplálkozik, amely kezdettől jellemzi a nyári szezonokat. A fölkínált feladat és a város vonzásán túl nyilván a törődést, az odafigyelést érzik és értékelik a színészek-rendezők is, akik egyrészt vágynak ide, másrészt szeretnek itt lenni, harmadrészt örülnek, ha visszatérhetnek. Így alakul a nem is annyira „virtuális” társulat a várszínházban. Kőszeg legendáját ebben a tekintetben az az időszak alapozta meg, amikor a saját nagybemutatóra verbuvált nyári társulat több hetet töltött itt. A próbafolyamat és az előadások idején részt vett a város életében Molnár Piroska, Hollósi Frigyes – előbbi az idén visszatért, utóbbi nevét 2022 óta díj viseli a várszínházban. Ma már a Kőszegen töltött idő rövidebb – a saját nagybemutatók koprodukcióban készülnek, élnek tovább a kőszínházi szezonban; ahogy a várszínház saját kamaraprodukciói is –, de a legenda tovább él, sőt: elevenebb, mint valaha. A várszínház és a város magának érzi például Schneider Zoltánt és Kálid Artúrt – ma már mindketten Hollósi-díjasok; a szabadúszó Kálid Artúr egyenesen azt mondta egy interjúban, hogy anyaszínházának tekinti a Kőszegi Várszínházat. A tervezés, szervezés, egyeztetés persze minden évben érzékeny, nagy munka, megalapozva szakmaisággal és bizalommal – erről Gelencsér Ildikó tud igazán beszélni –, szoros összefüggésben a pályázati lehetőségekkel. Mindenesetre a sokféle együttműködés, ami a Kőszegi Várszínház számára hosszú ideje természetes törekvés – a Mesebolt Bábszínházzal például 12 éve tart, kiemelkedően fontos, több tekintetben bátor előadások születtek általa –, mára követendő példává lett, hovatovább a túlélés záloga.
Ahogyan példaértékű az a személyes hangvételű, következetes kommunikáció is, amit a Kőszegi Várszínház visz. És előadások előtt-után továbbra is minden nézőt egyenként köszöntenek, minden nézőtől elköszönnek - és visszavárják - a várszínház munkatársai.
ÖLBEI LÍVIA
Sokszínűség, minőség és együttműködés hármasságában működik hosszú évek óta a Kőszegi Várszínház, amelynek több mint négy évtizedes történetében voltak hangsúlyeltolódások, szemléletváltások, de egyvalami csaknem harminc éve nem változott: Kőszeg kulisszái között Pócza Zoltán igazgató – egyúttal 2017 óta a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke –, Gelencsér Ildikó művészeti titkár és Bakos Zoltán technikai vezető arra törekszik, hogy vonzóvá és egyedivé tegye a várszínházat. Aki egyszer megfordult Kőszegen, visszavágyik – és ebben nagy szerepe van a várszínháznak. Az érdeklődésben, életkorban minél szélesebb közönség megszólítására törekvő kínálaton túl a várszínház eleven legendája abból a személyességből is táplálkozik, amely kezdettől jellemzi a nyári szezonokat. A fölkínált feladat és a város vonzásán túl nyilván a törődést, az odafigyelést érzik és értékelik a színészek-rendezők is, akik egyrészt vágynak ide, másrészt szeretnek itt lenni, harmadrészt örülnek, ha visszatérhetnek. Így alakul a nem is annyira „virtuális” társulat a várszínházban. Kőszeg legendáját ebben a tekintetben az az időszak alapozta meg, amikor a saját nagybemutatóra verbuvált nyári társulat több hetet töltött itt. A próbafolyamat és az előadások idején részt vett a város életében Molnár Piroska, Hollósi Frigyes – előbbi az idén visszatért, utóbbi nevét 2022 óta díj viseli a várszínházban. Ma már a Kőszegen töltött idő rövidebb – a saját nagybemutatók koprodukcióban készülnek, élnek tovább a kőszínházi szezonban; ahogy a várszínház saját kamaraprodukciói is –, de a legenda tovább él, sőt: elevenebb, mint valaha. A várszínház és a város magának érzi például Schneider Zoltánt és Kálid Artúrt – ma már mindketten Hollósi-díjasok; a szabadúszó Kálid Artúr egyenesen azt mondta egy interjúban, hogy anyaszínházának tekinti a Kőszegi Várszínházat. A tervezés, szervezés, egyeztetés persze minden évben érzékeny, nagy munka, megalapozva szakmaisággal és bizalommal – erről Gelencsér Ildikó tud igazán beszélni –, szoros összefüggésben a pályázati lehetőségekkel. Mindenesetre a sokféle együttműködés, ami a Kőszegi Várszínház számára hosszú ideje természetes törekvés – a Mesebolt Bábszínházzal például 12 éve tart, kiemelkedően fontos, több tekintetben bátor előadások születtek általa –, mára követendő példává lett, hovatovább a túlélés záloga.
Ahogyan példaértékű az a személyes hangvételű, következetes kommunikáció is, amit a Kőszegi Várszínház visz. És előadások előtt-után továbbra is minden nézőt egyenként köszöntenek, minden nézőtől elköszönnek - és visszavárják - a várszínház munkatársai.
forrás: https://www.vaol.hu/