Tizennyolc nyár, tizennyolc szerelem, Molnár Piroskát állva ünnepelték Kőszegen

Kőszeg Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét vehette át Molnár Piroska. Alig ért véget a Hyppolit, a lakáj bemutatója a Kőszegi Várszínházban, amikor a nézői tapsot megszakítva Básthy Béla, Kőszeg polgármestere a színpadra lépett, és az oklevelet átadta. A Nemzet Színésze, a Kossuth-díjas színművész meghatódva köszönte meg az elismerést.


Molnár Piroska szerényen, állva tapsoló közönség előtt, meghatódva vette át Kőszeg Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét 2024. július 11-én Kőszegen, a Hyppolit, a lakáj című előadás bemutatója után. Az indoklásban ez olvasható: a Kőszegi Várszínház meghatározó színészeként felejthetetlen alakításaival évtizedeken át gazdagította Kőszeg kulturális életét, és a kőszegiek szívét művészetével és kedves személyiségével is meghódította.

A Nemzet Színésze tizennyolc nyarat töltött már a Kőszegi Várszínház művészeként. Ebből tizenhetet azokban a legendás időkben, amikor még Hollósi Frigyessel együtt hódították meg a közönség szívét.

Hollósi Frigyes azonban 2012-ben meghalt, Molnár Piroska pedig most hosszabb szünet után tért vissza a Kőszegi Várszínház falai közé, mert azt mondta, amennyiben színpadra állítják a Hyppolit, a lakáj című színdarabot, abból ő nem szeretne kimaradni. Az Őze Áron rendezésében látható előadásban rendhagyó szerepet kapott: Molnár Piroska Makáts Aladárné főtanácsos asszonyt alakítja. Makáts Csaba ezúttal az ő fia (Schneider Zoltán), Hyppolit szerepében Kálid Artúr lakájkodik, Schneider Mátyásként pedig Göttinger Pál nevetteti a közönséget.

Kőszeg nagykövete

Molnár Piroska nem is sejtette, milyen megtiszteltetés vár rá. A Kőszeg Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét a település polgármestere személyesen adta át neki, a tapsrendet megszakítva.

Básthy Béla, Kőszeg polgármestere az Indexnek azt mondta, hogy tapasztalata szerint

azok a művészek, akik a Kőszegi Várszínházban fellépnek, egy kicsit maguk is kőszegivé válnak. Ilyen Molnár Piroska, a Nemzet Színésze is, aki elköteleződésével mára már Kőszeg városának nagykövetének is tekinthető.

Molnár Piroska lapunknak felidézte, hogy először a rendszerváltás idején, 1988-ban hívták meg Kőszegre. Kós Károly Az országépítő című, 1934-ben írt regényéből készült I. István, az országépítő című színdarabban (rendező: Merő Béla) lépett színpadra. Az Élet és Irodalomban anno így írt róla Szekrényesi Júlia:

Mély beleérzéssel alakítja Molnár Piroska erdőelvi Saroltot, aki érzékelhetően a szerző legkedvesebb nőalakja.

Molnár Piroska azt is elmondta, hogy Kőszegbe azonnal beleszeretett, ahogyan fogalmazott: „ebbe a csodálatos kisvárosba.” A Kőszeghez való kötődésének kialakításában az is szerepet játszott, hogy Törőcsik Mari is gyakran meglátogatta őket a közeli Velemből, beültek az Ibrahim kávézóba. Amikor pedig 1990-ben Spiró György Kőszegők című drámáját játszották Kőszegen, Spiró is azonnal beleszeretett a városba. Molnár Piroska számára az ilyen apró elmények, boldogságok és barátságok vezettek odáig, hogy évközben már alig várták, hogy elutazhassanak Kőszegre, és felléphessenek a Jurisics Várban.
Kőszeg, anyaszínház

Molnár Piroskában egy időben még az is megfogalmazódott, hogy egyszer vesz majd egy házat is Kőszegen, ahol majd, ha visszavonul, csöndben éli az életét. Merthogy ő Budapesten lakva is egy kicsit mindig kőszeginek mondja magát, a tizennyolc kőszegi szabadtéri színjátszás után pedig a Kőszegi Várszínházra már úgy tekint, mint anyaszínházára.

Idei visszatéréséről így fogalmaz:

Ez az élmény minden pénzt megér, csak még Frici lenne itt...

Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója az Indexnek azt mondja, hogy nagy öröm, ha egy Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze anyaszínházának nevezi a Kőszegi Várszínházat, de


nekünk meg is kell felelni ennek. Ha ugyanis Molnár Piroska megjelenik a színpadon, az azt is jelenti, hogy mellette nem lehet alibizni. Piroska keményen dolgozik ezért a színházért és a közönségért, miközben sugárzik belőle a szeretet. Éppúgy, ahogyan legkedvesebb barátjából, Hollósi Frigyesből is áradt.

A Kőszegi Várszínház nem véletlenül nevezett el Hollósi Frigyesről díjat, amit minden évben a közönség szavaz meg a számukra legkedvesebb, legjobb alakítást nyújtó színésznek. Idén pedig Kőszeg városa köszöni meg Molnár Piroskának a sok-sok nyarat és színházi élményt azzal, hogy átvehette Kőszeg Város Polgármesterének Elismerő Oklevelét.