Akkora siker a Hyppolit-előadás, hogy visszatér majd a Kőszegi Várszínházba

A Kőszegi Várszínház – a magyarországi szabadtéri színházak közül – idén elsőként nyitotta meg a nyári szezont, s két és fél hónap folyamatos „játékidő” után a napokban zárta az évadot, amelyben több mint 40 különféle produkcióval várták a közönséget, három saját bemutatót is tartottak együttműködésben más teátrumokkal.

A Kőszegi Várszínház a nyári évad közepén, július 11. és 21. között rendezte meg az országosan is rendkívül kedvelt és látogatott Köz-Játék Fesztivált is, amelyet a Hyppolit, a lakáj legújabb változatának bemutatójával indítottak; ezt koprodukcióban hozták létre a dunaújvárosi Bartók Színházzal Őze Áron rendezésében.

A címszerepet Kálid Artúr játssza, aki az alakításáért a közönség szavazatai alapján elnyerte a Hollósi Frigyes-díjat. A Hyppolit ősztől a Bartók Színházban látható.

A Kőszegi Várszínház pedig már most belekezdett a következő nyári rendezvénysorozat tervezésébe, szervezésébe. Miként Pócza Zoltán igazgató elmondta: pályázatok révén szeretnének egy olyan programot összeállítani, amelyben öt ősbemutató is lenne, vagyis új magyar műveket is műsorra tűzne a várszínház, köztük egy kamaradarabot a Wesselényi-féle összeesküvésről – amely a kőszegi, máig működő Arany Strucc szállóban is zajlott –, illetve Márai Sándor Az igazi című regényének színpadi változatát az író születésének 125. évfordulója kapcsán.

„Nagyon erős nyári évadunk volt – nyilatkozta Pócza Zoltán, aki 1996 óta igazgatja a Kőszegi Várszínházat.

– Három produkciónk is együttműködésben készült. Örkény István Kulcskeresők című groteszk darabját a Gózon Gyula Kamaraszínházzal, az Én, a vámpír című előadást – ez egy felnőtteknek szóló rémhistória Baka István több műve alapján – a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal, a Hyppolit, a lakájt a dunaújvárosi Bartók Színházzal közösen vittük színre. Nálunk volt a nyári bemutató, szeptembertől a koprodukciós partnereink játsszák tovább az előadásokat saját intézményükben. Mindhárom produkció kiemelkedő lett, ezt túlzás nélkül állíthatom. Köszönjük a színházi társaknak a fantasztikus közös munkát.


A Hyppolit-előadásunk annyira sikeres, hogy jövő nyáron visszatér hozzánk, újra játsszuk, sőt, 5-6 színház is már meghívta vendégjátékra. Tudom, a művészeknek is fontos: ne csak egynyári legyen a szerepük, hanem huzamosabban játsszák az adott produkciót. Ezek az együttműködések kicsit viszik tovább a Kőszegi Várszínház nevét is.”

Ősztől összesen hat Kőszegi Várszínház-előadás – az említetteken kívül: Vera, Szénakutyák, Miért pont kivi? – látható kőszínházi keretek között. „Én erre nagyon büszke vagyok, mert azt is mondhatjuk, hogy a Kőszegi Várszínháznak – szabadtéri színházként is – komoly repertoárja van”, magyarázta Pócza Zoltán.

A Hyppolit, a lakájjal nyitották a harmadik Köz-Játék Fesztivált Kőszegen július 11-én. Főbb szerepekben: Kálid Artúr, Göttinger Pál, Balázs Andrea, Molnár Piroska, Schneider Zoltán, Auksz Éva.

„Nem gyakori, hogy több százas színházi várólisták legyenek. A Hyppolit előadásaira villámgyorsan elkelt minden jegy, és ezrek várták, hátha valaki visszamond jegyeket”, mesélte Pócza Zoltán.

Molnár Piroska 17 nyáron át játszott Kőszegen, s hosszú kihagyás után tért vissza most: átvariálták számára a Hyppolitban a Makáts főtanácsos szerepét, úgyhogy Makáts Aladárné főtanácsosasszonyként jelenik meg, és még kisebb átalakítások estek a szövegen. Molnár Piroska a kőszegi premier után a város polgármesterének kitüntetését vehette át. Kálid Artúr Hyppolit megformálásáért a közönség szavazatai alapján elnyerte a Hollósi Frigyes-díjat, amelyet a színház 2022-ben alapított; a korábbi díjazottak: Takács Katalin és Schneider Zoltán.

A 2024-es Köz-Játék Fesztivál sokrétűbb volt az előzőekhez képest. Idén még több helyszínen zajlott: a nagyszínpadi előadások, gyerek- és zenei programok, komolyzenei koncertek, kamaraszínházi darabok, kiállítások mellett könyvbemutatót, kulturális sétákat és szabadtéri színházi szakmai konferenciát is tartottak, amelyen – egyebek mellett – az egyre változó közönségigényekről és az ezekre reagáló új kommunikációs megoldásokról is szó esett.

A Kőszegi Várszínház nyári évadja két és fél hónapig tartott, július utolsó napján ért véget. Pócza Zoltán és csapata már gondolkodik a következő nyár programjain is. 2025-ben öt ősbemutatót terveznek.

„A Kőszegi Várszínház az 1982-es alapításakor történelmi drámákkal nyitott, és még évekig csak ez a műfaj volt műsoron. Jövőre megújítanánk ezt a műfajt történelmi kamaradarabbal.


A Wesselényi-féle összeesküvés kőszegi, a máig működő Arany Strucc szállodához kötődő eseményeiről íratunk egy darabot. Készülne egy pop-up könyv is és hozzá kapcsolódó újszerű előadás Jurisics Miklós történetéről, a várostromhoz vezető időszakról.

A nagyszínházi produkciónkat ismét együttműködésben valósítanánk meg: a „mamahotel” lesz a témája. Márai Sándor születésének 125. évfordulója lesz a következő évben: Az igazi című regényének színpadi változatával is készülünk erre az alkalomra. Biztosan folytatjuk a kreatív munkát a Mesebolt Bábszínházzal: jövőre a 13. közös bemutatónk következik.

Meggyőződésem, hogy folyamatosan törekedni kell a megújulásra, hiszen változnak a nézői igények, ahogyan újabb és újabb generációk jönnek az előadásainkra. Idén sokan érkeztek Budapestről is, és egyre több a fiatal nézőnk, aminek nagyon örülünk, hogy sikerült behozni őket a színházba”, említette Pócza Zoltán, hozzátéve: „Mi nemcsak a Kőszegi Várszínház brandjét építjük, hanem Kőszegét is. Észrevehetően megnőtt a vendégforgalom a város irányába.”