Dupla bemutató, dupla tapsorkán – repertoáron a Hippolyt

Életveszélyes vállalkozás – legalábbis szakmailag – egy egy olyan legendás darabhoz hozzányúlni, ami beírta magát az örökkévalóságba és a köztudatban él egy markáns kép róla. Pláne nagy bátorság kell ahhoz, hogy ne csak egy replika készüljön belőle, hanem a szándékok közt a változtatás igénye is megvan. Őze Áron rendezőként felvállalta ezt a kockázatot a Hippolyt, a lakáj (sic.) színpadra állításával és úgy tűnik, ezt a csatát megnyerte. Kettős premier.

Balla Tibor

Eisemann Mihály–Zágon István–Nóti Károly: Hippolyt, a lakáj (a jogörökösök kérésére használja ezt a névformát a színház) című zenés vígjátékát nagy elődök példája kíséri és egyben kísérti is. Az első állomás ebben  Kabos Gyula első hangosfilmje volt Székely István rendezésében, amelyben olyan partnerek oldalán játszott, mint Csortos Gyula, vagy Jávor Pál, aztán ennek a filmnek született egy remake-je is Kabay Barna rendezésében, Eperjes Károllyal, Koltay Róberttel, Haumann Péterrel 1999-ben. 

De ne felejtsük el, az első színpadi változatot, amit viszonylag későn fedezett fel a színház, 34 évvel a film bemutatója után Zágon István színpadi változatát a Vidám Színpad tűzte műsorára Kazal Lászlóval (Schneider) és Kibédy Ervinnel, majd ezt követte az a 8 éves sikerszéria, amit Verebes István állított színpadra  1984-ben a Játékszínben, Benedek Miklóssal, Szacsvay Lászlóval, Bajor Imrével, Gáti Oszkárral. Szóval, bőven van mire visszaemlékezni, ráadásul a filmben Kabos Gyula szájából azóta szállóigévé vált mondatok is elhangzottak, amik az ő arcához, hangjához karakteréhez kötődnek. 

Nos, egy ilyen előéletű produkció megújítására vállalkozott Őze Áron a Kőszegi Várszínházzal közös bemutatóban, aminek a premierét meg is tartották a nyáron Kőszegen, most pedig szombaton és vasárnap dupla bemutatóval a dunaújvárosi közönség elé tárták, hogy aztán műsoron tartsák, ameddig csak tudják. Vélhetően ez utóbbival nemigen lesz majd gondjuk, hacsak az nem, hogy a szereposztás miatt meglehetősen nehéz egyeztetni, hogy az összes elfoglalt szereplő egyszerre ráérjen, így csak ritkán tudják játszani az előadást és ezen még az is csak keveset enyhít, hogy Makáts Csaba szerepét kettős szereposztásban játsszák.

A Játékszíni bemutatójában, a Hippolyt filmváltozatában és a Bartók verziójában akad egy közös pont, állandó szereplő is, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész Molnár Piroska, aki a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára és a mostani állás szerint jó esély van arra, hogy ez az utolsó színházi feladat, amit még elvállalt. Ennek súlyát az alkotók is felmérték, így az eredeti darabhoz némiképp hozzányúltak, Makáts főtanácsos szerepét átírták a személyére, így ebben az adaptációban Makáts Aladárné főtanácsos asszony szerepel. Az itteni átiratot is az a Vajda Anikó és Vajda Katalin páros jegyzi, akik annak idején Verebes kérésére a játékszíni színpadi változatot életre hívták. 

A másik komoly változtatás is meglehetősen bátor, hiszen egy zenés (film)vígjátékról beszélünk, amelyből nem csak szövegek váltak szállóigévé, de dalai is slágerkarriert futottak be, ehhez képest a Bartók bemutatójában az eredeti tizennyolchoz képest csak négy zenés betét szerepel, eképpen a zenés vígjátékból „vígjáték zenével”-re változott és gyanítom, nem az az oka, hogy a színészek ne tudnának énekelni. magyarán az induláskor bőven benne volt a pakliban egy hatalmas bukás lehetősége is, bár a szereposztásba azért belecsempészett a rendező némi biztosítékot, hiszen Molnár Piroska, Schneider Zoltán, Balázs Andrea neve már egyfajta biztosíték a közönség érdeklődésére, itt Dunaújvárosban pedig, ahol már több darabban láthatták, már Göttinger Pál is fémjelzi a minőséget.

A legnehezebb döntést vélhetően a címszereplő személyének kiválasztása okozhatta, hiszen Csortos és Benedek után felölteni a lakájmellényt óriási vállalás. Kálid Artúrról már sokszor bebizonyosodott, hogy fantasztikus színész, utoljára a Mikro fesztiválon láthattuk Weöres Sándor macskájának bőrébe bújva és tapsolhattunk önfeledten az elképesztő előadásnak. No de feledtetni tudja majd Csortos hangsúlyait, Benedek természetes eleganciáját? Mivel szubjektív műfajról beszélünk, biztosan lesznek olyanok, akik a kérdésre nemmel válaszolnak, de a nagy többség igencsak határozott igennel fog felelni, miután vörösre tapsolta a tenyerét, ahogy az mindkét premieren történt. Hiteles, szellemes, kellemes, elegáns alakítással hozza a főúri lakáj figuráját. Összességében is sikerült az előadásnak megugrania ezt az igencsak magasra tett mércét. Göttinger Pál lubickol a szerepben, meg sem próbál hasonlítani az elődökre, viszont elképesztő pontossággal hozza a nagyratörő kisember figuráját, aki próbál felnőni a családfő, a „ház ura” szerepköréhez, de nem tud átlépni a saját árnyékán, mindig egyszerű és „papucs” marad. Göttinger brillírozik a szerepben, manírmentesen késztet állandó nevetésre. A feleségét játszó Balázs Andrea tisztességesen hozza a felkapaszkodott, úriasszonylétre vágyó feleséget, rengeteg helyzetkomikumot a végsőkig kijátszva. 

Molnár Piroska megjelenése is tartós vastapsot okoz a színházban, a hozzá mért színvonalon formálja meg a nagyhatalmú főtanácsost, rövid színpadi jelenlétével is maradandó emléket hagyva hátra. Színpadi gyermeke, Makáts Csaba figuráját kettős szereposztásban játssza a színház. Így aztán a néző kétféle előadásnak is tanúja lehet, ugyanis a két színész, Schneider Zoltán és Marton Róbert teljesen másként közelít a figurához, ízlés kérdése, kihez melyik áll közelebb, de bizonyos, hogy a közönségnek mindkettő tetszeni fog, ez bebizonyosodott a dupla premieren is. Schneider kissé túlkoros, pocakosodó udvarlója nagyon is emberi és (vígjáték esetében kissé furcsa leírni) hiteles, míg Marton inkább a külsőségekkel közelíti meg a szerepet klasszikus vígjátéki eszközöket használva. A Tóbiást játszó Ágoston Péter is többször bizonyította már színészi tehetségét a Bartók színpadán, ebben az alkatához és személyiségéhez kevésbé közelálló szerepben is tisztességgel teljesít. Csakúgy, mint Holecskó Orsolya, a bájosan magabiztos elkényeztetett lányka alakjának megformálásában. Jerger Balázst nem igazán találta el a szerep, bár az általa hozott figura hiteles, szerethető, emberi, nehéz elhinni róla, hogy nemesi géneket hordoz és csak élethelyzete miatt állt sofőrnek. Auksz Éva óriási lehetőséget kapott Mimi, a lokáltáncosnő szerepével és hogy a darabhoz illően tenisz hasonlattal éljünk, le is csap minden magas labdát. Kitűnően énekel, remekül hozza a figurát, mintha csak rá szabták volna a szerepet.

Kovács Yvette Alida keze látványtervezőként vélhetően gúzsba lehetett kötve, míg a jelmezei tökéletesen működnek, remekül hozzák a szereplők karaktereinek jellemvonásait, a díszletnél már akadnak hiányosságok, bár gyanítom, hogy ez a közönség jó részének nem is fog feltűnni. Hiába sorolja el a darab elején a lakáj, milyen stílusok közül lehet választani a ház berendezésének cseréjekor, a pazarul kitalált átrendezés után ezek egyike sem jelenik meg, de a kontraszt sem akkora, amit a darab megkívánna. Persze ez csak szőrszálhasogatás, ettől még kiválóan funkciónál a díszlet és szolgálja az előadást. Talán soha nem derül ki, hogy Karácsony Ágnes dramaturg, Őze Áron rendező, a Vajda testvérek, vagy a színészek találták ki, de az előadást megtűzdelték rengeteg poénnal, esetenként napi aktualitást is bevonva. Külön kiemelendő momentum, amikor megidézik Benedek Miklós Hyppolitjának szellemét, méghozzá olyan megható eleganciával, amilyet ritkán látni. Bár az előadás egyáltalán nem törekedett egyetlen korábbi feldolgozáshoz sem hasonlítani, sőt, inkább valami teljesen újat szerettek volna mutatni, azért a darab végén mégis megoldják, hogy tisztelegjenek az elődök előtt.

Összegezve, úgy tűnik, Őze Áronnak ezzel a verzióval sikerült beírnia a Bartókot a színháztörténetbe, ezzel a vélhetően majd komoly szériát futó előadással.


forrás: https://www.duol.hu/


 




Origo

Lionel Messi távozni akar Miamiból - eldöntötte, hová igazol


Origo

Ázsia Expressz - a nagy öröm után jött a dráma


Borsonline

Három csillagjegy sorsát ma átírják a kozmikus erők, nincs visszaút


Mandiner

Na jó, valaki magyarázza már el ezt Magyar Péternek – mert még mindig látványosan nem érti


Origo

Oroszország nyíltan megfenyegette Amerikát


Origo

Kirúgták az F1-es pilótát, ő ezt az internetről tudta meg


Origo

Sydney van den Bosch - képeken a viharos lánybúcsú


Life

Eltemették Mihályi Győzőt: a család és a kollégák kísérték utolsó útjára


Life

A jó és rossz stressz határvonalán: mikortól válik a stressz károssá? (szponzorált tartalom)


Origo

Jó hír a családoknak: ősszel is olcsón intézhetjük bevásárlásainkat, ha körültekintőek vagyunk (szponzorált tartalom)


Life

Nem múlik a hüvelygomba? Ez is lehet az oka (szponzorált tartalom)


Life

Így ronthatjuk el teljesen a nagy napot (szponzorált tartalom)



Hírlevél feliratkozás

Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Feliratkozom a hírlevélre



Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában


Ének és zene

2024.09.24. 11:00

Nagyvenyim: Kulturális zenei program várja az érdeklődőket szombaton


Előadás

2024.09.20. 19:00

Apostol musical: Nem tudok élni nélküled Dunaföldváron


Különleges este volt

2024.09.16. 09:00

Agárdi Szilvia és László Attila énekelt Előszálláson


A könyvtárosok ajánlásával

2024.09.15. 17:00

Az emlékek elárasztanak, mint az eső áztatta föld illata



Hirdetés

Legfrissebb


Orosz–ukrán háború

Az amerikai elnök az Ukrajnának szánt biztonsági támogatás növelésére adott utasítást – frissül


Csillapodik a darázsinvázió?

A darazsak és az árvíz


Hirdetés

Lesz még rosszabb? – Sok cigarettázó nem mer belegondolni, mit szív


Árvíz

Csütörtökön megnyitják a budapesti rakpartokat – frissül



Szabad Föld


Hosszabb nyitvatartással és új programokkal is készül ősztől a PIM

Az idén hetvenéves Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatvezetésekkel, kreatív íráskurzussal és beszélgetéssorozattal is várja a látogatókat.


Sikeres a rákosi vipera fajmegőrzési programja

A rákosi vipera kizárólag a Kárpát-medencében fordul elő.


Puskás Ferenc – két világ bajnoka

Kerekasztal-beszélgetést tartottak a labdarúgóról Rómában.



Mit tehetsz, hogy magabiztosabb sofőr legyél?

Vezetni újra élmény


Lesz még rosszabb? – Sok cigarettázó nem mer belegondolni, mit szív

Legnépszerűbb

Szijjártó Péter Szergej Lavrovval tárgyalt New Yorkban

Így alakult a Duna vízszintje Fejér vármegyénél

Időjárás: 25 fok körüli nyárias időnk lesz

Magyar Pétert zavarta, hogy a volt barátnőjéről kérdezik, igyekezett leállítani a műsorvezetőt


Bulvár-celeb


Igazság

Palvin Barbara elmondta az igazat a gyermekvállalásról

3 órája


Szerencsejáték

Megvannak a Skandináv lottó friss nyerőszámai

10 órája


Sűrű október

Programgazdag hónap vár a harmonikaművészre

11 órája


közélet


Jó reggelt!

2 órája

A mentális erő elengedhetetlen


Halak az áradásban

2 órája

Amikor érkezik az ár, kinyitják a zsilipeket


Diplomácia

2 órája

Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlésben: a kérdés az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez (videó)


Digitália


Deltaszárnyú lehet

Lefotózták az űrben Kína titkos űrrepülőgépét

3 órája


Szuperintelligencia

A mesterséges intelligencia „atyja” bejelentette, mikor készül el az embert meghaladó MI

Tegnap, 6:00


Földönkívüli élet

Egyre többen hiszik, hogy az idegenek már jártak a Földön

2024.09.24. 06:00


DUOL


dunaújvárosi hírportál


Hírek

Közélet

Gazdaság

Kultúra

Ország-világ

Kék hírek

Sport

Könnyű

Digitália

Bulvár, celeb

Életstílus

Képgalériák

DUOL+

Közérdekű

Időjárás

Küldjön hírt!

Helyi sport

Dunaújvárosi sport

Foci

Kézilabda

Jégkorong

Röplabda

Vízilabda

Települések

Dunaújváros

Adony

Baracs

Előszállás

Daruszentmiklós

Dunaföldvár

Kisapostag

Kulcs

Nagykarácsony

Nagyvenyim

Mezőfalva

Perkáta

Rácalmás

A DUOL kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva

Impresszum

Médiaajánlat

Adatvédelem

Felhasználási feltételek

Hirdetési ÁSZF

Előfizetői ÁSZF

Játékszabályzatok

Süti beállítások

logo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

 

 

Regionális hírportálok

Bács-Kiskun - baon.hu

Baranya - bama.hu

Békés - beol.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén - boon.hu

Csongrád - delmagyar.hu

Dunaújváros - duol.hu

Fejér - feol.hu

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

Hajdú-Bihar - haon.hu

Heves - heol.hu

Jász-Nagykun-Szolnok - szoljon.hu

Komárom-Esztergom - kemma.hu

Nógrád - nool.hu

Somogy - sonline.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg - szon.hu

Tolna - teol.hu

Vas - vaol.hu

Veszprém - veol.hu

Zala - zaol.hu

Közélet

mandiner.hu

magyarnemzet.hu

szabadfold.hu

hirtv.hu

origo.hu

Gazdaság

vg.hu

figyelo.hu

agrokep.hu

Magazin

astronet.hu

automotor.hu

lakaskultura.hu

likebalaton.hu

mindmegette.hu

travelo.hu

dietaesfitnesz.hu

vitorlazasmagazin.hu

videkize.hu

tvmusor.hu

hirvilag.hu

Bulvár

borsonline.hu

ripost.hu

metropol.hu

life.hu

she.hu

Szolgáltatás

ingatlanbazar.hu

freemail.hu

koponyeg.hu

videa.hu

reblog.hu

lapcentrum.hu

Rádió

radio1gong.hu

hirfm.hu