Légrádi Gergely: Énis, teis
Weöres Sándor Színház, Szombathely
Légrádi Gergely nemcsak prózát, drámát is ír. Ha egy az életet és a színházat szerető, vagy inkább a színházat és az életet szerető, jogász tanultságú szerző darabot ír, akkor hétköznapokat megszólító tematikára és hangra számíthatunk. Először a Fekete-fehér című monodrámáját láttam Göttinger Pál előadásában. Ebben a szellemi ember szellemi kifosztására tett kísérlet bemutatását láttuk, morált és felelősséget boncolgató nagyon erős felhanggal. Most a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Göttinger Pál rendezte Légrádi Énis, teis című színművét. Ez se szól másról, mint a felelősségről, kibővítve a személyes felelősséget a társadalmi nyilvánosságot formálókéval.
Kell a csont, amin rágódni lehet, s ez most korunkban a családon belüli és a hivatali erőszak, amely létezik, van. A hivatali hatalommal való visszaélést erősíti, hogy sok a társadalmilag és anyagilag kiszolgáltatott ember, s a közszellem már olyan, hogy az emberi méltóság fogalmát egyre kevesebben ismerhetik. Így a visszaélés egyre gyakoribb és az elszenvedők hozzáállása már szinte együttműködésnek mondható. Van a másik, a családon belüli erőszak, ahol a gyenge nőn vesznek erőszakot a macsóságukat nem felelősséggel, gondoskodással, védelmezéssel, hanem fizikai erőfölényükkel bizonyítók. Nagyon szomorú, ha ilyen megeshet, mert ki is lehet vonulni a szituációból, hacsak nem többen tesznek erőszakot egyen.
Jelentős nyilvánossága volt a lányok megaláztatásáról szóló önvallomásoknak. Sorsok és komoly munkásságok megítélése fordult tragédiába feltűnési vágyból mesélt, vagy így volt, vagy nem történeteknek. Csábítani azt lehet, aki csábul. Az elmúlt években sok-sok mocskolódás került felszínre.
Légrádi Gergely drámája úgy dolgozta fel témáját, hogy mindkét oldal igazságát többféle megközelítésben ismerhetjük meg. Van egy áldozat, itt nem a gyönge leány, ő majd később lesz az, amikor fölfogja az események erkölcsi súlyát, hanem az, akit bemocskolnak. Itt egy koreográfus. Hogy mi is történt valójában, az tulajdonképpen a sajtót nem érdekli, annak szenzáció kell, s ha nincs, akkor kreál. Látszat, hogy a hiúságában megsértett férj forral bosszút. Minden gonosz cselekedete saját fogyatékosságából fakad, mert tudja, nem igazi társa ő a feleségének.
Több szálon fut a történet, megismerhetjük a cinikus újságírói megközelítést, aztán egy nem működő párkapcsolatot, majd egy működőt, amit a gonoszság szétbarmol. Itt sok az áldozat, nem csak a lány az, akinek ilyen fordulatot vett az élete, hanem minden előttünk bemutatkozó. Áldozat a túlbuzgó újságírógyakornok, aki – biztatásra – válik hazugságot gyártóvá.
Ondraschek Péter színpadképe három helyszínre oszlik: középütt az szerkesztőségi szoba, rendezői jobbon a szerencsétlen házaspár, rendezői balon az áldozatul kiszemelt férfi és családja. Csonka Szilvia érzékenyen vezeti föl a házasságában boldogtalan táncosnő cselekedeteinek okait. Bálint Éva a kezdetben kiegyensúlyozott családi életet élő feleség szerepében fokozatosan, a szemünk előtt változik boldogból kifosztott és társát elhagyó asszonnyá.
Göttinger Pál rendezése az egyéni sorsok megvilágítására koncentrál . Nincs fölösleges gesztus. A különböző szereplőkön keresztül mutatja fel a jelenséget, amely korunkra annyira jellemző. Bele kell élnünk magunkat a különböző szereplők különféle helyzeteibe, de nem kényszerít arra, hogy ítéletet mondjunk, csak arra, hogy elgondolkozzunk.
Kerékgyártó István: Skorpió
Orlai produkció
Ki ne ismerhetné jobban az utóbbi évtizedek honi valóságát, mint az, aki jogot majd filozófiát végzett, aztán megyei tanácsi tisztviselő, később privatizációs tanácsadó cégek munkatársa, befektetői konzorciumok tagja és nagyvállalati társtulajdonos, aztán mindezeket maga mögött hagyva szabadúszó író lesz. Kerékgyártó Istvánnak könyvei jelennek meg, darabjait bemutatják. A Katona József Színházban Máté Gábor rendezte a Rükverc című drámát, amelyben egy hajléktalan életvégi pillanatait követhetjük visszafelé, egészen az ifjúságig. A szerepet Bán János és fia, Bálint alakította. Aztán a Jurányiban láthattuk, már az Orlai produkció támogatásával a Hurok című művét, amelyet az akkor még Magyarországon dolgozó Bagossy László rendezett. Itt – Kornis Mihály Körmagyarjához hasonlóan – olyan történetet látunk, amelyben a maroknyi ország maroknyi embereinek sorsa összeér.
A Skorpió története is a magyar rögvalóságról emelkedett drámai minőségű színpadi valósággá. Örültem volna, ha a nyelvezete kevésbé alpári. Nem mintha a valóság nem lenne az, de hát értettünk volna a szóból ennyi trágár kifejezés nélkül is. Nem mesélem a mesét, az élet is írta. Az teljességgel megmutatkozik, hogy kik döntenek rólunk, határozzák meg életminőségünket, és hogyan lettek oligarchák, meg multicégek vezetői ebben az országban.
A főhőst Mészáros Máté játssza, az Orlai Produkció társulatának oszlopa, ahol sokféle karakter fölvezetésére volt és van lehetősége. Itt most ő a főnök, aki még képességekkel és tudással – a kilencvenes években még így is lehetett, aztán ez elmúlt –, ügyeskedéssel vált egy nagy cég első emberévé. Határozott, nagy hangú és nagy természetű, aki tisztában van érdemeivel, hiszen birodalmát maga teremtetette. Aztán láthatjuk szerelemtől bódultan is. Az egyik féle szerelemben macsós, a másikban inkább gavalléros, és van mindenféle más helyzet is – idős emberként a legkiszolgáltatottabbat is megtapasztalja, s mindegyikben más és más arcát mutatja. Mészáros Máté alakítása remek.
Gyermekei közül a Schruff Milán játszotta kisebbik fiú – megértve az idők szavát – mindenen és mindenkin képes átgázolni, semmiféle érték, emberiesség nem motiválja. Az idősebb fiú – Csonka András –, időnként még némi empátiát és fiúi szeretetet is mutat, de hagyja, hogy helyette intézkedjenek, mert így kényelmes. Felesége, Járó Zsuzsa nagyasszonyi karakter önálló ambíciókkal, de aztán mégis van az a pénz, ami mindezt feledteti. A kisebb fiú felesége egy igazi libuska, aki Ullmann Mónika megformálásában csak tipeg és mosolyog, mert az a dolga, hogy szép kellék legyen életük díszletében.
Az adjunktusi állást és a humánumot ötszörös jövedelemért otthagyó, az öreg mellé titkárnak fölvett alkalmazott (Pataki Ferenc) eleinte mind a két urat szolgálja, de próbál tisztességes maradni. Úgy viszi-hordozza aktatáskáját, mintha abban valami fontos lenne, de nagyon jól tudja ő is, mi is, hogy nincs benne ilyesmi. Látja, hogy környezetében az egyetlen érdemes ember az öreg, aki tudás, tehetség és sok munka árán teremtette a vállalatot. Ő ezért szolgál. Tartja vele a kapcsolatot, gondoskodik róla még akkor is, amikor már senki más. Legalább évente egyszer, a születésnapján meglátogatja és felköszönti a lépre csalt, kisemmizett öreget.
Nincs család már, foszlányai időnként megnyilvánulnak a részvétnek, a gyöngédségnek. A pénz a legfontosabb, mindent maga alá gyűr a kivagyiság, a ruha- és cipőmárkák, mintha ezek életminőséget is jelentenének. Az életével már senki nem tud mit kezdeni. Volt valaki, aki létrehozott, teremtett – az előadás keserű mérlege, hogy olyan értékek, mint a munka, a tisztesség mára mit is jelentenek.
A tragikomédia, műfajának megfelelően, szomorú és szórakoztató is. Török Tamara dramaturg a helyzeteket érzékeltető szövegekkel pontosan bánik. Kifejezőek Kovács Andrea ruhái – a nőké gyönyörűek. Értem Zöldi Z. Gergely szándékát a színpadot uraló túlméretezett és többféle funkciót – hol asztal, hol ágy – ellátó alkalmatossággal, de az csak szenvedéssel használható.
Máté Gábor rendező a horizontális lehetőségekkel élve – a színpadnak alig van mélysége, de szélessége jelentős – vezeti kiváló szereplőit.
Kocsis Gergely: Kedd
Katona József Színház, Kamra
A színház maga a titok. Miért ül be az ember sok más ember közé, többnyire kényelmetlen székbe, rossz levegőben nézni, hogy mások milyen történetet mesélnek el neki? A színházban még az is érdekes, hogy nem is mindig a történet megfogalmazása, dramaturgiája, súlya a magával ragadó, hanem az, ahogyan elővezetik. Lehetnek a műben megfogalmazott gondolatok bármily magasröptűek, ha nem úgy adják elő, akkor érzékelhetetlenek. Bárhogy is nézzük, a legfontosabb a színész. Ha ő nem hiteti el velünk a felvezetett igazát – ez lehet bármi –, akkor megette a fene.
Kocsis Gergely nagyszerű színész, sokféle alakítását láttam, és mindben meggyőző – most darabírásra vállalkozott. Hogy színész a történet és a karakterek megálmodója, az itt letagadhatatlan. Ez egy színész- és közönségbarát előadás.
A játéktér egy ivóhely, mostanában úgy mondjuk, közösségi tér. Régen kávéházak voltak, aztán presszók, ahol barátokkal össze lehetett jönni egy pohár bor vagy egyéb kedélyjavító mellett. Mostanság már ilyesmik vannak, amiket itt is látunk. Az erődszerű pult mögött a hűtőszekrényekben és polcokon az innivaló. Előtte pedig különféle ülőalkalmatosságok, a látszat kedvéért, hogy azért mégis, itt nemcsak a test, de a lélek is enyhet talál, megpihenhet. Itt dolgozik az alkalmazott?, tulaj?, vagy csak bérlő? – jelentéktelen. Ő a hely szellemének felelőse, Baba (Pelsőczy Réka), aki nemcsak az italokat, de az azokat fogyasztókat is remekül képes kezelni. Arckifejezése többnyire közömbös. Tudja, kik a betérők, s megfelelő eszközei is vannak a kapcsolat tartásához. Ahogy jön-megy, hol csábnő, hol cselédlány. Remek. Muki (Fekete Ernő) munkanélküli filosz, akinek brilliáns képességeire, tudására nincs fogadókészség, így a valódi igazgyöngyöket – ahogy a Bibliában is áll – itt a „disznók” elé szórja. Fekete Ernő a tekintetével is filozofál. Betér és kitér ide rendszeresen két rejtélyes foglalkozású dalnok, Bandi (Vizi Dávid) és Anti (Dankó István). Bandi kicsit érzékenyebb, sértődős, Anti ábrándosabb lelkű, de létformájuk nem különböző. Igazi klónok. (Kerestem a koreográfus vagy mozgástervező nevét a színlapon kettejük bravúros táncjeleneteit látva, de nem találtam. Valószínűleg hozzátartozott ez is a közös játékhoz.) Aztán betéved ide egy különleges alak, egy középkorú nő cekkerekkel, amikben a sorsát, az egész életét cipeli és nem beszél, csak néha hangokat hallat. Fullajtár Andrea némán és hosszú ideig egy helyben ülni kényszerülve is kitűnő. „A gondolkodás diadala bizonyos kultúrtörténeti korszakokban érvényes áram tudott lenni. Áramütés. Most inkább fölösleges habverés” – hangzik el az előadásban.
Ez a habverés így elővezetve nagyon szellemes és élvezetes. A játszó személyek játszanak, s ebben nekik és az őket nézőknek is örömük telik. Jutalomjáték és jutalomnézés. Öt nagyszerű színész játszik élvezettel, örömmel. Kocsis Gergely nemcsak író, rendező is, és nagyon érződik az is, hogy itt együtt, a szakmát bírókkal közösen született minden. Ajándék ez mindenkinek.
„Maradjunk csak szépen nyugodtan élve” – ez is a darabból idézet. Igen, most ez a legfontosabb.
Józsa Ágnes
forrás: https://www.criticailapok.hu
