7 izgalmas színházi előadás és premier Budapesten, amit kár kihagyni idén ősszel

Sutus Dolli • 2024. szept. 27.

Változatos színházi élményekkel kecsegtet az ősz a fővárosban. Október és november hűvös, ködös estéin remek kikapcsolódást nyújt egy-két lebilincselő színházi előadás, melyek közül ajánlunk is nektek hetet!

Galilei élete (premier)

Az évad első nagyszínpadi bemutatója az Örkény István Színházban Bertolt Brecht Galilei élete című drámája. Rendezője, Polgár Csaba az olvasópróbán elmondta: „A szöveg nem emel márványszobrot se Galileinek, se valamelyik szereplőjének, hanem élesen és mély emberismerettel vizsgálja azokat a helyzeteket, amikor a gerinc egyenes, vagy picit elferdül”. A darab sokrétűen tárja a közönség elé Galilei alakját és életét: végigkövethetjük, hogy válik az elhivatott, úttörő tudósból (Borsi-Balogh Máté) megalkuvó öregember (Csuja Imre). Főbb szerepekben láthatjuk még Gellért Dorottyát, Takács Nóra Diánát és Ficza Istvánt.

Örkény István Színház | 2024. október 4., 5., 6., 20., november 7., 14., 28.

Capa, a világhírű háborús fotós

A Városház utcából a világhír felé: Friedmann Endre, vagy ahogy egy világ ismeri, Robert Capa fordulatos életének főbb megállóin vezet végig a Spinoza Színház kétszereplős darabja, Budapest mellett Berlin, Párizs, New York és Amszterdam érintésével. Az 1929 és 1954 között játszódó történet által közelebb kerülhetünk a híres fotóshoz, amint gyermekkori barátjával, Besnyő Évával felidézik életének mérföldköveit, a haditudósítástól kezdve viharos szerelmi ügyekig. Mindeközben megelevenednek a nézők előtt a modern fényképészet kezdeti napjai. Az előadást Czeizel Gábor rendezte, Ódor Kristóf és Grisnik Petra játsszák.

Spinoza Színház | 2024. október 10.

Itt élet (premier)

A Kádár-rendszer utolsó húsz éve bontakozik ki a közönség előtt a Katona József Színház új, októberi darabjában, melyet Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című regénye alapján Máté Gábor rendező és az író szoros együttműködésben készít. A szocializmus jellegzetes helyszínei és életútjai rajzolódnak ki előttünk, és a korszak ismerős figurái bukkannak fel a darabban, miközben a főhős, Pálfy Andris fejlődéstörténetét követhetjük nyomon óvodáskorától a főiskolás évekig. Andris szerepében Gloviczki Bernátot láthatjuk, aki mellett feltűnik többek között Dankó István, Kocsis Gergely és Ónodi Eszter.

Katona József Színház | 2024. október 11., 12., 13., 17., 25., november 7., 12.

Eltűntek

Egy erdélyi szász család három generációjának története mesél kivándorlásról, egyéni sorsokról és egy eltűnt németajkú közösségről Elise Wilk román-szász írónő darabjában. Az Eltűntek című drámát a magyar közönség a Szkéné Színházban tekintheti meg legközelebb október 15-én, Dohy Balázs rendezésében, Zsigmond Emőke főszereplésével. Térben és időben is ugrálunk a szereplőkkel, akiknek döntést kell hozniuk, tűrnek tovább vagy kivándorolnak Ceaușescu Romániájából. A Staféta-nyertes előadásban a játéktér egybeolvad a nézőtérrel, így a közönség az előadás részévé válhat. Kreatív színházi megoldások és remek alakítások emelik ezt a darabot őszi ajánlónk egyik legsokoldalúbb drámájává.

Szkéné Színház | 2024. október 15.

Zsákbamacska (premier)

„Jegyezd meg, egy szerelem nálam legfeljebb három napig tarthat! Szombat: ismerkedés, vasárnap: az úgynevezett szerelem, hétfőn: alászolgája! Kedden már akár ne is köszönjön!” – vallja a meggyőződéses agglegény. Mi a zsákbamacska? A vásárokban kapható apró csomag, ami meglepetést, titkot rejt. Ilyen titok a nő, aki vagy egyáltalán nem, vagy nagyon is férjhez akar menni. Az Újszínház új, zenés komédiájának főbb szerepeiben Bátyai Évát, Bánföldi Szilárdot, Gregor Bernadettet, Almási Sándort, Nemes Wandát, Vass Györgyöt, Szakács Tibort, Darányi Ádámot, Incze Mátét és Kéner Gabit láthatjuk.

Újszínház | 2024. október 18., 19., 20., 26.

Tik-Tak… bumm!

Néhány évvel ezelőtt nagy sikert aratott a Netflix Tik-Tak… bumm! című filmmusicalje Andrew Garfielddal a főszerepben, melyért el is nyerte a Golden Globe legjobb férfi főszereplőnek járó díját. Jonathan Larson önéletrajzi ihletésű musicalje ezúttal az Art-Színtér falai közé invitál 100 perces zenés színházi élményre. A 30. születésnapja előtt álló tehetséges művész bőrébe Ember Márk bújik, legjobb barátját Csiby Gergely, barátnőjét pedig Dobó Enikő alakítja. A három fiatal felnőtt történetén keresztül megjelenik a felnőtté válás visszafordíthatatlansága, illetve a bizonytalan jövőtől és az elköteleződéstől való félelem Dicső Dániel rendezésében.

Art-Színtér | 2024. október 18., 19., november 23., 24.

Madám Bizsu (premier)

Képzeljük magunkat a harmincas évek Budapestjére, amikor zeng-bong az egész éjszaka, és ezer mulató várja a szórakozni vágyó, magáról elfeledkező közönséget. Ebbe a romantikus-bűnös korba repít minket vissza a Göttinger Pál írta és rendezte Madám Bizsu, amely 2024. szeptember 27-én debütált a budapesti közönség előtt. A darab a Thália Színház Arizona Stúdiójában látható, amely egykor valóban a cselekmény helyszínéül szolgáló Arizona Mulató néven működött. A nézők, akik jegyet váltanak az előadásra, valósághű élményt kaphatnak mindabból a sokszínű, látványos attrakcióból, ami egykor a nagyhírű mulató falai között zajlott. 

Thália Színház | 2024. október 26., 27., november 20., 24. 


forrás: https://funzine.hu