Stefan Zweig utolsó művéből, a világsikerű Sakknovellából Légrádi Gergely írta meg a Fekete-fehér című színpadi adaptációt, amelyet Ujj Mészáros Károly állított színpadra, a darab összes szerepét pedig Göttinger Pál játssza. Az előadás most a MOM Kultban is láható lesz február 2-án, vasárnap 19 órától.
Egy hotelszoba – akár egy börtön cellája. Van idő mesélni, van idő játszani. A magányos fogoly megpróbálja minden áron ép elmével túlélni az új hatalom pusztító elnyomását. A végeláthatatlan kihallgatásokat. Hogyan segíthet mindebben a sakk? Hol kezdődik a játékszenvedély és hol válik őrületté? Csak úgy sorjáznak a játszmák, amelyeket le kell játszani, úgy önmagával, mint a másik színnel és a hatalommal.
Tessék beszállni. A hajó hamarosan kifut. Ahogy a gondolkodási idő, amely a következő lépés megtételére rendelkezésre áll. Szóval? Beszáll? Leül? És lép végre-valahára?
A Fekete-fehér az intellektus, a műveltség, az egyén hatalommal és saját magával vívott harcáról szól, méghozzá a szereplők zseniális sakkpartijának izgalmas megjelenítésén keresztül. A monodráma azért tud érvényesen megszólalni, mert a hatalom és az egyén viszonyát, a túlélést és annak árát úgy mutatja be, hogy közben tanúi lehetünk, milyen következménnyel jár, amikor a jótéteményként segítségül hívott királyi játék szenvedéllyé, sőt őrületté válik.
A Fekete-fehér feszültségét többek között a főszereplő, Dr. B. alakjának különös titokzatossága adja, és az, hogyha a játszma elkezdődött, sohasem tudhatod, hogy a végén a győztes vagy a vesztes oldalon állsz majd. A monodráma szereplői, egytől-egyig Göttinger Pál megformálásában, saját értékrendjük és igazságuk szerint cselekednek.
„A sakk az elme játéka, ezt pedig tökéletesen és élvezhetően adaptálták színpadra az alkotók. Laikusként is szinte látni lehet a fekete-fehér táblát, de a történetből egy sokkal erősebb küzdelem bontakozik ki a darab végére, ami mattot ad a nézőknek, akik a remek játékot szűnni nem akaró tapssal jutalmazzák.
Göttinger Pál négy különböző karaktert varázsol a színpadra, megkülönböztethető hangszínekkel és gesztusokkal dolgozik, játéka élvezhető, ha kell, vicces, ha kell, csontig hatol. A színpadkép egyszerűségében tökéletes, a fények pedig okos dramaturgiával alakítják a teret és hatnak a hangulatunkra” – írta az előadásról az Index.
forrás: https://szinhaz.online
