Mintha a két primadonnára, Bordás Barbarára és Kékkovács Marára írták volna a darabot, annyira átlényegülnek a szerepeikben a Trapézon tüllben című produkcióban. És a valóság pont ez: Göttinger Pál nekik írta a darabot, amit magánprodukcióban, saját finanszírozásban mutattak be az Art-Színtérben. Csuda egy előadás született Őze Áron rendezésben, két remek színésznővel, sok humorral és még több könnyel.
Három „munkaállomás” látható a parányi színpadon: egy pasztellszínű, egyszerű asztalka vizeskancsóval, mögötte állványon lavór, mellette fogas. A második, sötétbarna íróasztal már előkelőbb, mívesebb, sarkában valami tömény alkohol, talán whisky, és olyan zöld lámpa világít rajta, amilyent ügyvédi irodákban látni. A harmadik pedig fehér színházi öltözőasztal egy primadonna sminkes kellékeivel, tükörrel.
Ezeken a helyszíneken látjuk először a szerelőket: Sipos Ilkát (Bordás Barbara), a szappanszagú erdélyi lányt, az egyszerű kis bogáncsvirágot, ahogy az általa csodált nagy művésznő nevezi, nem kevés lenézéssel. Ő ül az egyszerű asztalnál, amikor éppen levelet fogalmaz. A színházi öltöző Sáskáné Koronka Boglárka (Kékkovács Mara) rezidenciája. Itt trónol, mint egy királynő, és az is: ő a színház első számú primadonnája, akit ünnepel a közönség, virágcsokorral köszönt az igazgató, és akinek a színe elé járul időnként Csigaházy (Józan László), aki, mint kitalálhatták, nem a férje.
Fordul a kocka
Az erőviszonyok adottak, a színház csillogó világa után ácsingózó, tenyeres-talpas és erőteljes tájszólással beszélő Ilka kóristalányként is csupán a hátsó sorban kaphat helyet, oda is csak protekcióval, míg Boglárka magabiztosan állhat a színpadon, és az öltözőjében is ereje teljében oszthat ki bárkit, aki kevésbé okos, ügyes, tehetséges – például Ilkát. Csigaházy pozíciója is biztosnak látszik, nem zavarja Boglárka férje, előadás után együtt vacsoráznak, jönnek-mennek a primadonnával.
Az élet azonban változik, sőt néha fenekestül felfordul. A kezdetben bizonytalankodó pályatárs erőre kaphat, a kitartónak tűnő lovag kikacsingathat, a feltétel nélkül rajongó igazgató bekeményíthet, miközben telnek az évek, és senki nem lesz fiatalabb. Csodák is történhetnek, a szegény beköltözhet egy villába – de a csodáról gyakran kiderül, hogy csak szemfényvesztés, és mindennek megvan az ára.
A gavallér sem rajongásból vesz ruhát, hanem kőkemény számításból, és minden egyes befektetett rózsacsokornak meg kell térülnie.
A két színésznő, Sipos Ilka és Sáskáné Koronka Boglárka nem valós szereplő, de olyan nagyságok kor- és pályatársai, mint Jászai Mari, Fedák Sári, Prielle Kornélia vagy Blaha Lujza. Ilka és Boglárka sorsában az ő életük tükröződik, és képet kaphatunk arról, micsoda szakmai és magánéleti küzdelmeken kellett keresztülmenniük azoknak, akik törték az utat. Akikről ma már utcákat és tereket neveznek el, de azt nem tudjuk, hogy boldogok voltak-e, hogy mennyi áldozattal és megalkuvással járt az életük. Hiába áldozta fel valaki a karrierért a gyerekét is, végül szegényen és betegen halt meg.
Dupla fenekű bőrönd
A darab tehát egyrészt visszavisz minket a Nemzeti Színház hőskorába, vagy a „zengerájba”, és elhangzanak Eisemann, Strauss, Bizet, Kacsóh Pongrác, Puccini, Zerkovitz ismert slágerei a két színésznő szívet melengető előadásában. És bár a dalok, a szófordulatok, a kifejezések mind azt jelzik, hogy a századfordulón vagyunk, az előadás Őze Áron rendezésében mégis erősen mai és kortárs. Egy icipicit időzőjelbe teszi a korban megszokott manírokat, kedvesen bánik a szereplőkkel, akik maguk is képesek öniróniával tekinteni erre a világra, és mindezt sok humorral, nevetéssel teszik.
Göttinger Pál azonban úgy írta meg ezt a darabot, hogy ne legyenek kétségeink: a mai primadonnák ugyanezeken a nehézségeken mennek keresztül, ugyanígy meg kell oldaniuk, hogy hova teszik a gyerekeiket, miközben a fényes díszletek között állnak, ugyanúgy van versengés, szakmai féltékenység is, és csak pillanatokra valósul meg a női szolidaritás. A férfiakkal sem lett egyszerűbb, legyenek bár főnökök, a nők hírnevét – vagy naivságát – kihasználó udvarlók, esetleg a karrierjüket enyhén szólva sem támogató férjek.
Nem úgy ülünk azonban a nézőtéren, hogy valami távoli, mesebeli világot nézünk, és rácsodálkozunk, hogy egy színésznőnek milyen élete van. Amikor Boglárka levelet fogalmaz az igazgatónak, nem arra gondolunk, hogy egy primadonna próbálja megtartani addigi státuszát, hanem hogy
ez ma is, bármelyikünkkel megtörténhet.
Hogy sokszor kegyetlen versenyhelyzetben kell helytállni, naponta bizonyítani, hogy a könyörtelen, minden nap bukással fenyegető, szüntelenül csúcsteljesítményekre kényszerítő életforma nem csupán a színészek sajátja. Mindannyian ott ülünk a trapézon tüllben, ott kell egyensúlyozni kecsesen és bátran, s közben nem nézni le a szédítő mélységbe, ahol magány van, félelem és kiszolgáltatottság.
Trapézon tüllben
A két színésznő egész egyszerűen lenyűgöző. Bordás Barbara kedvesen és szerethetően alakítja a mindenre rácsodálkozó, a művészvilágban kezdetben darabosan mozgó Ilkát, akit még akkor is a hatalmas szíve mozgat, amikor éppen átgyalogol valaki lelkén. Kékkovács Mara Boglárkája pedig végtelenül okos, pedig néha kifizetődőbb lenne a naivát adni, és bár kénytelen volt megkeményíteni a szívét, a büszkesége mögött időnként megláthatjuk az esendőségét. Mindemellett mindketten gyönyörűen énekelnek – a dalokat Szekeres László kíséri zongorán –, és már pusztán ezért is érdemes megnézni az előadást, de
az a finom lélektani dráma, ami kettejük között kibontakozik, a könnyeket is előcsalja a nézők szeméből.
A két nő között jár ügyes kötéltáncot Józan László alakításában Csigaházy, akinek a neve is beszédes: szívesen teszi a szépet, de ha már nagyon ég a lába alatt talaj, akkor kereket old, vagy visszahúzódik a csigaházába, kigondolni a következő lépést. Józan László Csigaházyja sima modorú manipulátor, aki nőket és munkaadókat is úgy tud mozgatni, ahogy a hosszútávú érdekei megkívánják. Milyen jó, hogy a darab „emléket állít” a korabeli nők körül keringő férfiaknak is, akiket nem jegyeznek a krónikák, pedig egy férfidominanciára épülő társadalomban övék a hatalom.
Az előadás külön érdekessége, hogy Göttinger Pál Bordás Barbara és Kékkovács Mara felkérésére írta a művet. A két kiváló primadonna (mindketten a Budapesti Operettszínház művészei) gondolt egyet, és kitalálta, hogy szeretnének eljátszani egy olyan darabot, ami megidézi a nagy elődöket, és beszél arról is, hogy mindez ma is ugyanúgy megtörténik:
személyes vallomásaik vegyülnek a régi nagyok emlékeivel.
A Trapézon tüllben (alcíme szerint primadonnák zenés játéka egy részben) magánprodukcióban, saját finanszírozásban készült, és az Artist Center Agency forgalmazásában került színpadra az Art-Színtérben. A két színésznő tehát nemcsak főszereplője, hanem producere is az előadásnak, ami legalább olyan bátor tett, mint áttetsző tüllben énekelni a magasban lengő trapézon.
forrás: https://index.hu/
