Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek. A legutóbbi alkalmon, januárban, a musicalről adott elő a két műsorvezető, akkor Janza Kata és Szabó P. Szilveszter lépett színpadra.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, ez év tavaszán véget ér az Operabeavató, a Delta Produkció népszerű előadássorozata, amely kötetlen, stand-upos módon avatja be a nézőket a zenés színház rejtelmeibe. Dinyés Dániel zeneszerző-karmester és Göttinger Pál rendező tizenhét éven át szórakoztatta együtt a közönséget, és bővítette az érdeklődők ismereteit klasszikus zenéről és zenés színházról. A gyorstalpaló része a nyílt próba, ahol Göttinger instruálja a meghívott művészeket. Az áprilisig tartó, különböző zenés műfajokat bemutató különkiadás-sorozat januári, a musical-alkalmán a Fidelio is jelen volt az Átriumban.
A széria valójában azért jött létre, hogy a nézőkhöz közelebb hozza a sokak által rettegett műfajt, az operát.
A musical ezzel szemben nem szorul népszerűsítésre, ezt Dinyés Dániel már előadása elején hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a musical az operához képest igencsak „primcsó” (értsd: primitív) műfaj. Ennek ellenére nem érdemes lenézni, mert egyrészt rejt izgalmakat, hiszen az operából fejlődött ki – ahogy azt a karmester nagyjából 20 perces zenetörténeti stand-upjában kifejtette – , másrészt művelői, a musicalszínészek nem adnak bele kevesebbet, mint az operaénekesek. A musical műfaja egyszerre követel ének- és tánctudást a színészet mellett. Mindezek szemléltetésére azt est vendégeivel, Janza Katával és Szabó P. Szilveszterrel egy-egy szólót próbáltattak el.
Janza Kata Lucia dalát, a Láthatatlant énekelte a Nők az idegösszeomlás szélénből, először színpadi helyzettől mentesen, majd Göttinger instrukcióival: tömegközlekedésen utazva, hazaérve, ahogy ez az Operabeavatóban lenni szokott. Közben Dinyés elmagyarázza, mit jelenhet egy-egy zenei váltás, apró variáció a dalon belül. A klasszikus áriával szemben ugyanis a musicalszólókban mindig egy érzelmi utat jár be a karakter, muszáj, hogy ez a folyamat az éneken keresztül is megvalósuljon. (A dal egyébként itt meghallgatható a színésznő előadásában.)
Szabó P. Szilveszternek eggyel nehezebb szám jutott a Jégmosollyal a fülbemászó bossa novánál, a Rebecca-musical, Michael Kunze és Lévay Szilveszter műve, a szikárabb németes vonalat képviseli a musicalek közt. Jutalomjátéknak bizonyult a komor Maxim de Winter grófot teszetosza szerencsétlenként előadni Göttinger röpke rendezése nyomán, Szabó P. Szilveszter örült is a lehetőségnek, hogy egykori nagy szerepét paródiává formálhatja. A musicalanyag teljes kifordításában pedig Janza Kata (aki Mrs. Danvers-t játszotta éveken át, és nyáron a Szegedi Szabadtérin ismét fogja) odaadó partnere volt. De hogy mégiscsak megőrizzék a műfaj becsületét,
az estet az Elisabeth ismert duettjével, a Hogyha kell egy tánccal zárták, mindenki nagy örömére.
Mi tagadás, a két művésznek csodálatos hangja van, és színpadi rutinjuk is lenyűgöző. Aki pedig kedvet kapott hasonló zenés estekhez, az nézze meg az Operabeavató különkiadásait, amíg még lehet!
Február 15-én a musical (Peller Anna és Peller Károly), március 8-án az opera (Miklósa Erika és Szélpál Szilveszter), április 12-én pedig a kabaré (Ullmann Mónika és Kálid Artúr) áll a sorozat középpontjában. A helyszín: az Átrium.
forrás: https://fidelio.hu