Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A cikkek automatikusan (szerkesztés és kommentár nélkül) gyűlnek.
A forrásokat a bejegyzések végén lehet megtalálni.

Sikerek újratöltve – körkép az Átriumból

2024 szeptemberétől új kollaboráció költözött az Átriumba, amely a Pintér Béla és Társulata, a Dumaszínház, a Delta Produkció, a Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda partneri együttműködésére épül. Az elmúlt hat hónapban a társulatok megtöltötték a Margit körúti teátrumot előadásokkal és nézőkkel, de az évad második felére is tartogatnak újdonságokat.

A Pintér Béla és Társulata szinte teljes repertoárja az Átriumba költözött és itt tartották új bemutatójukat is októberben: Idegen Test című előadásuk azóta is töretlen sikernek örvend, folyamatosan műsoron van, ahogy korábbi előadásaik is, többek között a már-már ikonikusnak számító munkáik, mint a Titkaink, a Parasztopera, a Kaisers TV, Ungarn, A 42. hét vagy a Gyévuska, de az elmúlt évek bemutatói, például a Réka és az Oltatlanok és Az Imádkozó is mind beköltöztek a Margit körútra. 

Az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció szeptemberi közös bemutatója, a Halál Velencében Kulka János megjelenítésében december óta a Jurányi Ház mellett az Átriumban is nagy sikerrel fut havonta több alkalommal. 

A Dumaszínház legnépszerűbb fellépői havi két vasárnap délután és este láthatóak az Átriumban, a következő hónapokban Musimbe Dávid Dennis, Ráskó Eszter, Mogács Dániel, Kovács András Péter, Hadházi László és Kiss Ádám lépnek színpadra.

A Delta Produkció januárban indította el az Operabeavató Különkiadást az Átriumban, ahol a zenés színház különböző műfajait bemutató részekkel várja közönségét Dinyés Dániel zeneszerző-karmester és Göttinger Pál rendező összeszokott párosa. A programról mi is írtunk.

Áprilisban érkezik az Átrium csapatainak első közös produkciója: a Delta Produkció és a Dumaszínház Ónodi Eszter szereplésével,

Kiss-Végh Emőke rendezésében mutatja be Litkai Gergely Burn Out Baby – A hatékony vezetés hat szabálya című monodrámáját április 14-én, amely nem más, mint „a többszörösen elismert, valamint az év női menedzserének is megválasztott felsővezető, Dr. Benczés Ágnes Judit, phD, MBA, coach motivációs előadása és tréningje a hatékony vezetésről.”

Az Egy Életem Produkció is szeptember óta állandó 'lakója' az Átriumnak. A sorozatban híres művészek állnak színpadra, hogy egy-egy színházi este keretein belül meséljék el az életüket. Eddig az Átriumban Grecsó Krisztián életét ismerhették meg a nézők, de mától, azaz február 27-től bővül az Egy Életem és az Átrium repertoárja Szabó Kimmel Tamás estjével, aki Pintér Béla-előadásokban is gyakran látható.

A Barátomhoz című koncertszínházi előadás már több alkalommal szerepelt az Átriumban, legközelebb március 15-én lesz látható. Arany János és Petőfi Sándor levelezését Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, a Tükrös Zenekar és két ifjú színész, Krasznai Vilmos és Liber Ágoston elevenítik meg, az előadás rendezője Hégli Dusan, dramaturgja a Pintér Béla és Társulata oszlopos tagja, Enyedi Éva.

Visszatérő vendég az Átriumban a Connect Conflict Night is - ezeken az estéken tipikus, mindennapos vállalati szituációkat, feszültségeket és konfliktusokat magukban hordozó helyzeteket állítanak színpadra improvizációs színészek segítségével. Legközelebb, március 31-én a szereplésstratégiák témáját járják körbe.

Április 30-án pedig az Improvizuál Produkció is az Átriumban tart bemutatót: Kortársas című előadásuk az improvizációs színészi játékot és a mediációs szakmaiságot felhasználva emeli fel a legjellemzőbb ellentéteket szülő helyzeteket megmutató görbe tükröt Parti Nóra, Ötvös András, Staub Viktória, Kovács Olivér színészek, valamint Gönczi Dorka mediátor és Varga Zsolt kommunikációs szakember közreműködésével. 

forrás: https://fidelio.hu/






MI TÖRTÉNIK.

EZEK MENNEK.



TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió 3k színházi fesztivál 40 év 600 kilométer 100 guinness 6szín 7 és fél halál a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kalóz a kávé nekem is jár a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös a ló aki elvesztette a szemüvegét a ludovika ablakai a mester a mi osztályunk a néző közbeszól a nulladik perc a rádió ablakai a rendező közbeszól a színészet képes nagykönyve alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála alkalomadtán állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik anyóka emlékiratai apertúra aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden art-színtér átrium az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt az úrhatnám szolgáló b32 baal babel sound bácskai juli pszichoszínháza baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bánk bán bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapasta budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti tavaszi fesztivál budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 coming soon cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi játszmák 2023 családi ünnep cseh tamás cselényi nóra csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió dante dante-jam danubia zenekar deák17 debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila delta produkció deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros eger egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség éjjel-nappal momentán élnek mint a disznók előadásszámok elte tók vizuális nevelési tanszék elveszett idők email ének a három hollóhoz english énis teis erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál eszínház eszínház fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falaink falstaff fekete-fehér fellegek fém színház fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fischer iván lakásszínháza fishing on orfű fogság főfőnök francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gólem gödöllő göncz árpád alapítvány grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház ha lenne valakim hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek határvonalak színházi fesztivál hatok csoport hatszín teátrum haydn fesztivál hazug hét domb fesztivál hét és fél halál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál hyppolit így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k11 művészeti és kulturális központ k2 színház kalandra fül fesztivál kálid artúr kalucsni kaposvár katona keltská noc képek keszthely kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolibri kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kovátsműhely kőfeszt kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe 2017 leenane szépe 2026 leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika lírástudók london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madam rekamié madame bizsu madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver maradunk margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló másik produkció mellékhatás menház színpad merlin mesterjátszma mesterkurzus mikor mikro fesztivál milestone mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán momkult monodráma fesztivál monodrámák móra kiadó most fesztivál motto mozaik országos színházi találkozó mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nekem a zene nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum petri versmaraton pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik pure voice akadémia ráday utcai színházi találkozó rádió rádiójátékosok radnóti ram colosseum régebbi havi műsorok regnum filmszemle remény rendezők viadala rév fülöp rögvest rs9 rumini russian indie film fesztival sakknovella semmi baj gyerekek sherlock holmes és a moriarty-rejtély shots festival sinaia skvot sly snowman soharóza sok-szín-feszt sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról spaletta stockholm stúdió k summa summárum susotázs szabadesés szabadka szabadtéri színházak találkozója szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe szigetszentmiklós színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színházrendezői testület színlapok szívem szeret szkéné szóbanforgó szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság talált posztok tárgymutató társasjáték tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália thália nyárikert the irish coffee the pocketstones thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trapézon tüllben trefort színjátszó fesztivál újpalotai nyári játékok ütközet üvegcipő váci dunakanyar színház vágánybenéző valamikor van egy határ varázsfuvola városmajor vaskakas védőháló veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló vízkereszti gritti volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsámbék zsolnay negyed

PROJEKTEK.

EGY NAGYOBB NAPTÁR IDE KATTINTVA.



UBI.


TARTALOM.


FACEBOOK.