1600 halál évente – Az öngyilkosságot övező csendet igyekszik megtörni a Védőháló című színdarab

A Dante közösségi térben mutatták be szombaton a Védőháló című „társadalmi célú szomorújátékot” (az alkotók, Alberti Zsófi és Khaled-Abdo Szaida műfajmeghatározása szerint), ami azt a célt tűzte ki maga elé, hogy segítsen kimondani azokat a kérdéseket az öngyilkossággal kapcsolatban, amiről sokszor hallgatunk. Meg lehet előzni egy öngyilkosságot? Mik azok a pontok, ahol a kívülálló még belenyúlhat a folyamatokba? Hol van a nulladik perc, a pillanat, ahol először megfogalmazódik valaki fejében a szuicid gondolat? Az előadás után a nézőknek arra is lehetősége nyílik, hogy az alkotókkal és egy szakemberrel, Bérdi Márk pszichológussal kapjanak választ e kérdésekre. Fiala Borcsa írása.

Út a komédiából a tragédiába

A Védőháló visszafelé meséli el az öngyilkossághoz vezető utat, így nemcsak azt tudhatjuk meg, mi vezetett odáig, hogy Kerekes Péter (Endrődy Krisztián) levesse magát egy budapesti pláza negyedik emeletéről, de azt is, ez hogyan érintett néhány embert a közvetlen környezetében.

Mondhatni: szpojlerrel indul a darab, hiszen már azelőtt kiderül, Péter meghalt, hogy egyáltalán megismerhettük volna. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a nézőközönség eleinte furcsa módon még nevetni is tud egyes jeleneteken annak ellenére, hogy a színdarab témája kapcsán valószínűleg senki sem az önfeledt kacagásra készült. 

A plázában, ahol Péter nem sokkal korábban véget vetett az életének, a Védőháló átadását ünnepli egy influenszer. Gonda Kata remekül hozza a felszínes közösségimédia-sztárt, aki anno egészen véletlenül csöppent bele Péter tragédiájába: a férfi pont mellette ért földet. A nő első dühében be is akarta perelni az özvegyet, amiért Péter épp akkor „vetemedett erre az önző tettre”, amikor ő is a helyszínen tartózkodott. Ebben az énközpontú, érzéketlen gondolkodásában az édesanyja, Anci is megerősíti, aki úgy van vele: „aki ilyen helyekről akar leugrálni, az nemcsak öngyilkossági szándéktól vezérelt, vagy hogy mondják, szuicid hajlamú, ez a magamutogatásról is szól, ezt lássuk be, mert be lehet venni otthon a négy fal között négy levél Xanaxot, rá két deci Metaxa, és az eredmény ugyanaz.” 

Anci végül úgy dönt, „jóemberkedik”: védőhálót szereltet fel a plázába, így akadályozva meg, hogy valaki épp ott akarja megölni magát. Az eseményt persze óriási csinnadrattával jelenti be, minél több követőt toborozva szemtanúnak a jócselekedetéhez.

Végtére is saját költségen készítette el a hálót – bár egy részét aztán megpróbálja ráverni az özvegyre, mégiscsak az ő férjéről van szó, másfél millióért cserébe még egy emléktáblát is odatenne a férfi nevével. Hogy az asszony miért nem kívánja, hogy minduntalan eszébe legyen idézve a tragédia, azt Anci nem is érti.

Sorozatos csapások

Az ezt követő jelenet is tartogat szórakoztató elemeket (és vajon hány ilyen történhet meg a valóságban is): Kerekes Péter várandós felesége (Radnay Csilla) szeretne hozzájutni elhunyt férje bankszámlájához, a bürokrácia pedig a színpadon sem lesz érzékenyebb és együttérzőbb, mint a valóságban. De nézni vicces, hogyan feszeng a banki tisztviselő (Kolnai Kovács Gergely), és hogyan nem tud szabadulni a helyzet ellenére sem a begyakorolt mondatoktól, amik ebben a szituációban inkább kínosan hatnak.

Ám ahogy haladunk vissza az időben, és megismerjük Péter indítékait, már egyre kevésbé van kedve a közönségnek nevetni. Hiszen mindegyik csapás, amit a férfi elszenved, tulajdonképpen teljesen mondén, hétköznapi. Bármelyikünkkel megeshet. Legfeljebb nem mindenki reagál rá olyan drasztikusan, mint ő. De Péterről kiderül: a lelki gondjaira gyógyszert szedett, amit aztán elhagyott. Az életében pedig olyan dominóhatás indult be egyetlen dologtól, hogy teljesen elvesztette a kontrollt. 

Hogy melyik volt a nulladik pont, ahonnan az élete, ami a darab végén még olyan ígéretesnek tűnik, végleg elindul a rossz irányba? Utólag talán okos lehet a külső megfigyelő, a tragédiát követően jobban kidomborodnak bizonyos pillanatok.

De a résztvevők közül senkit nem tehetünk felelőssé Péter haláláért annak ellenére, hogy nekik is volt ilyen-olyan részük benne.

1600 ember és a körülötte élők – minden egyes évben

„Évente közel 1600 embert veszítünk el öngyilkosság miatt Magyarországon. Ezek az esetek nemcsak a családtagokat, de a munkatársakat, szomszédokat, szemtanúkat is érintik, mégis kerüljük ezt a témát, sokszor még a legközelebbi hozzátartozóinkkal sem beszélünk az érzéseinkről” – írják a darabot életrehívó szándék kapcsán az alkotók. – „A dühvel, a fájdalommal, a szégyennel, a bűntudattal, az értetlenséggel sokszor nem tudunk mit kezdeni, egyedül maradunk. Az előadás legfőbb célja, hogy megtörjük a csendet, beszéljünk erről a nehéz témáról, hogy megértsük a különböző reakciókat, elfogadjuk a saját érzéseinket, merjünk nevetni a groteszk helyzeteken, amikkel az élet a legfeszültebb pillanatokban is megkínál minket.”

A statisztikák szerint tízből nyolc ember valamilyen módon jelzi öngyilkossági szándékát, ezért is kulcsfontosságú, hogy észrevegyük a figyelmeztető jeleket. Az előadás után lehetőség van az Alapítvány az Öngyilkosság Ellen pszichológusával, Bérdi Márkkal és az alkotókkal beszélgetni a felmerülő kérdésekről. Bérdi Márk elmondta, az öngyilkossági eseteknél mindig csak utólag áll össze a környezet számára a kép, retrospektív módon nyernek értelmet bizonyos dolgok. Azonban még azok sem látják előre, hogy valaki az öngyilkosságot fontolgatja, akik ezen a területen dolgoznak. Azt is hangsúlyozta:

az öngyilkosságot elkövetők 70 százaléka – még akkor is, ha a konkrét elkövetési módszert már korábban alaposan átgondolták – csak az utolsó öt percben hozza meg a végzetes döntést.

Abban az öt percben már nehezen tud külsőleg bárki is beavatkozni a folyamatokba. De az odáig vezető időben számos olyan pont van, ahol még tehetünk valamit, ha odafigyelünk rá. 

Talán Péter esetében is megakadályozható lett volna a tragédia. Hiszen Péter több ízben is könyörög: „ne tedd ezt velem, mert akkor meghalok!” A darab elején az influenszer szájából elhangzik: isten mindenkire akkora terhet rak, amekkorát el tud cipelni. De a terheket nem kell egyedül cipelnünk. Péter viszont hiába fordult segítségért a környezetéhez, akkor derült ki: az ő védőhálója csupán illúzió volt.

Egy öngyilkosságot elkövető ember halála mindig nagy terhet ró a környezetre – teszi hozzá az Alapítvány az Öngyilkosság Ellen pszichológusa. A szuicid ember ismerősei számára elkerülhetetlen az önmarcangolás fázisa, a lelkiismeret-furdalással való megküzdés pedig életfeladattá válik.

forrás: https://wmn.hu/